Kiszivárgott képeken az ötajtós Megane

Vágólapra másolva!
Hivatalos premierje előtt szivárogtak ki képek a Renault új kompaktjáról, amely jövőre már az új Golffal fog versengeni.
Vágólapra másolva!

A Renault az idei Párizsi Autószalonra ígérte, hogy bemutatja az új Mégane-t, amelyről már előzetesen sejteni lehetett, hogy a kocsi hasonlít majd az új Lagunára, bár annál izgalmasabb lesz. Természetesen az is biztos volt, hogy bizonyos mértékben megegyezik majd az idei Genfi Autószalonon bemutatott Mégane-tanulmánnyal is, de senki sem tudta, hogy mi lesz a végleges forma.

Hát most egy hónappal a hivatalos bemutatkozás előtt mégis kiszivárogtak fotók az autóról, de a képek megjelenését követően a Renault még sajnos nem hozott nyilvánosságra hivatalos információkat.

Várhatóan a motorválaszték nem sokban változik, azaz maradnak az 1,6, illetve 2,0 literes motorok, illetve az RS sportváltozatban a 225 lóerős turbós benzines. Emellett várhatóan a Clio 1,2-es 100, és 1,4 literes 130 lóerős TCE turbómotorja is elérhető lesz a kompakt modellhez. A dízel változatokban 1,5, illetve 1,9 literes motorok kapnak helyett, amelyek ereje 89-től 178 lóerőig terjedhet.

A hivatalos adatokra valószínűleg az autó hivatalos bemutatójáig várni kell, amely az október 2-án kezdődő a Párizsi Nemzetközi Autószalonon lesz. Természetesen az ötajtós kiadást nemsokára több új variáns fogja követni. Jön a négyajtós limuzin, valamint a kombi is, és várhatóan a kabrió változatra sem kell nagyon sokat várni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]