A nulladik nap után két Citroën az élen

Vágólapra másolva!
A teszten a Solberg fivérek végeztek az élen, az esti szuperspeciálon a Loeb és Sordo vitte a prímet.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Loeb volt a leggyorsabb a nyitó szakaszon, az erdőben nehezebb dolga lesz


Csütörtök délelőtt a hivatalos teszttel kezdődött meg a Finn rali érdemi része, ahol némi meglepetésre nem a gyári Fordok, vagy Citroënek voltak a leggyorsabbak, hanem Henning és Petter Solberg, holtversenyben. A norvég testvérpár után Loeb következett, majd Galli, Mikkelsen, Gardemeister volt a további sorrend. Ebből is látszik, hogy a teszt nem tükrözi a valós erőviszonyokat, a következő három napon kell a leggyorsabbnak lenni.

Andersson Suzukijának motorja már az első próbálkozásnál megadta magát, szerencsére az esti első gyorsaságira megoldották a szerelők a problémát.

A verseny központjától nem messze található, eredetileg lóversenyzésre használt stadionban alakították ki a szuperspeciál szinkronpályáit, ahol kettesével rajtoltak a párosok, az élmény fokozásának érdekében fordított sorrendben. A verseny végeredményébe is beleszámító szakaszon Loeb volt a leggyorsabb, aki - természetesen - Hirvonennel indult egy párban. A pontversenyt vezető finn talán azért volt egy kicsit óvatosabb a kelleténél, mert még élénken él az emlékeiben a 2003-as verseny, amikor ugyanitt gyakorlatilag az első métereken kiesett gyári Subarujával, ugyanis a palánknak hajtott.

A világbajnok mögött Sordo volt a leggyorsabb, Hirvonen, Atkinson, és Petter Solberg előtt. Érdemes megemlíteni az észt Aavát, egyrészt remek eredménye (hetedik hely, a privát C4 WRC-vel), valamint hatalmas szurkolótábora miatt.

Forrás: [origo]


A finnországi győzelem Petter Solbergnek is hiányzik még, de a norvég ezúttal egy dobogós helynek is nagyon örülne


A PWRC-s mezőnyben Hänninen (Mitsubishi) volt a leggyorsabb, a JWRC-s közül pedig Martin Prokop (Citroën) kezdett a legjobban.

Az igazi verseny péntek reggel kezdődik, az első nap tíz gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

A verseny állása az első gyorsasági után:

1.Loeb/Elena Citroën1:20,5
2.Sordo/MartiCitroën 1:20,8
3.Hirvonen/Lehtinen Ford 1:20,9
4.Atkinson/PrevotSubaru1:20,9
5.P. Solberg/MillsSubaru1:21,1
6.Latvala/Antilla Ford1:21,3
7.Aava/Sikk Citroën1:21,4
8.Mikkelsen/FloeneFord1:21,5