Vágólapra másolva!
Bemutatta új, Chrysler Sebring-alapokon nyugvó szedánját az GAZ-csoport. A Volga Siber csak az első lehet számos külföldi autók alapján készült orosz négykerekűek sorában.
Vágólapra másolva!

Az új Volga első példányát maga Vlagyimir Putyin orosz elnök vitte el egy tesztkörre a gyár udvarán, az orosz elnök szerint a Siber új fejezetet nyit majd az orosz autógyártás történetében. Putyin kiemelte az autó gyorsulását, és dicsérte a GAZ-csoportot is, hogy a Nyizsnyij Novgorodban a gyártás minden egyes részleténél mennyire ügyelnek a minőség ellenőrzésére. A ceremónián kiderült, a GAZ-csoport a jövőben még több olyan négykerekűt kíván gyártani, amelynek alapjául egy külföldi modell szolgálhat. Ennek érdekében az üzemet úgy alakították ki, hogy új modellek lehető legszélesebb skáláját, a lehető legolcsóbban lehessen majd ott előállítani.

A Siber alapjául az előző generációs Chrysler Sebring szolgál, a lámpák és a hűtőmaszk áttervezéséről a brit Ultramotive cég, a gyártás előkészítéséről pedig a kanadai Magna gondoskodott. A kocsi hossza 4844 mm, csomagtartója 453 literes. Enyhén megemelték a hasmagasságot és áthangolták a felfüggesztést, hogy a Siber alkalmasabb legyen a keményebb orosz utakon való közlekedésre. A Volga fűtését is úgy alakítottak át, hogy jobban megfeleljen az orosz hőmérsékleti viszonyoknak. Kétféle benzinmotorral érhető el a kocsi, amelyek közül az egyik egy kétliteres 141 lóerős, a másik egy 2,4 literes 143 lóerős Euro 4-es emissziós szabványoknak megfelelő Chrysler erőforrás. Mindkét motorral megfutja a 200 km/órát az autó, a gyorsulásról nincsenek adataink. A 24 ezer dolláros alapárú Siber-alapfelszereltsége tartalmazza a légkondicionálót, a szervokormányt, a kipörgésgátlót, az ABS-t, az elektromos vezetőülés-, ablak- és tükörmozgatást, és két légzsákot is.

Jövőre 40 ezer Siber gyártását tervezik, de ha nő az érdeklődés az autó iránt, akkor évi 100 ezerre is felfuthat a termelés.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]