Minden az új Honda Jazzről

Vágólapra másolva!
Japánban már megvásárolható, de Európában csak késő ősztől lesz kapható a Honda kisautójának új nemzedéke, amelyről már most mindent lehet tudni.
Vágólapra másolva!

Az európai Jazzt októberben, Párizsban nézheti meg először élőben a nagyközönség, utána novemberben érkezik meg a kereskedésekbe kétféle négyhengeres, változó szelepvezérlésű benzinmotorral felszerelve. Mindkét erőforrás természetesen erősebb és környezetkímélőbb az előző Jazz hasonló egységeinél. Az 1,2 literes i-VTEC teljesítménye 78 helyett 90 lóerő, nyomatéka pedig 110 helyett 114 Nm. Emellett átlagos fogyasztását és szén-dioxid-kibocsátását is sikerült csökkenteni, az előbbit 5,5 literről 5,1 literre, utóbbit pedig 129 grammról 120 grammra kilométerenként.

Az előző Jazz 1,4 literes 83 lóerős és 119 Nm-es nyomatékú i-DSI-jével szemben az új kocsi ugyanakkora i-VTEC motorja 100 lóerős, és 127 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkezik. Mindkét modell alapáron ötfokozatú kézi váltóval kapható, az optimális váltási időpontokat a kocsi jelzi a műszerfalon. Az 1,4 litereshez a gyártó új hatfokozatú, automatizált i-SHIFT-je is kapható, amellyel a kormányon elhelyezett fülekkel is lehet sebességet váltani. A több erő és az autó nagyobb méretei ellenére az 1,4-es is jobb mutatókkal bír elődjénél. Ötfokozatú váltóval a fogyasztás 5,3 liter, míg i-SHIFT-tel pusztán 5,1 liter, ami jóval kevesebb az előző generáció 5,8, illetve 5,9-es mutatójánál.

A Honda a jobb motorok mellett az előző generáció sokak által kifogásolt kényelmén is javítani szeretett volna, ezt a célt szolgálja a lágyabb rugózás, az 50 mm-rel hosszabb tengelytáv és a 35 mm-rel szélesebb nyomtáv. A külméretek is nőttek, a hossz 55 mm-rel, a szélesség pedig 20 mm-rel lett nagyobb. Már eddig is a legtágasabb kisautók közé tartozott a Jazz, az új generációban azonban a hátsó lábtér 37 mm-rel több, a válltér bővülése pedig 44 mm. Mivel a tank továbbra is középen lesz, és a hátsó futómű is helytakarékos, a csomagtartó méretét tovább növelhették a japán mérnökök 380-ról 399 literre. Ez a padló alatti, 64 literes rekesszel együtt értendő, de még így is kimagasló érték a kategóriában. A 2:1 arányban osztott hátsó üléseket egy mozdulattal le lehet hajtani, és mostantól ehhez a művelethez az első üléseket sem kell majd előre tolni. Apró figyelmesség, hogy az autók ezentúl még kijjebb nyithatóak, kényelmesebbé téve a ki- és beszállást, de ennél hasznosabb, hogy vékonyabbak lettek a kocsi A-oszlopai is, így kevésbé zavarják a vezetőt a kilátásban.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]