Francia Hummer a Renault-tól

Vágólapra másolva!
Elkészítette saját katonai terepjáróját a Renault, ám ellentétben az amerikai Hummerrel, ez a kocsi nem lesz elérhető a nagyközönség számára.
Vágólapra másolva!

Pedig a 4x4-es katonai terepjáró nagy siker lehetne, hiszen több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely imponálhat az ilyesfajta kocsik kedvelőinek. Például az autóból két változatot is készítenek a franciák. A Sherpa 2 négy személy és 2-3 tonna szállítására alkalmas. míg a Sherpa 3 csupán kétüléses, de nagyméretű platóján akár 4,1 tonnát is elbír.

Ami azonban igazán rokonszenvessé teheti a terepjárót, az a motorháztető alatt megbúvó négyhengeres dízelmotor, amely a gyártó szerint az Euro 4-es emissziós előírásoknak mindenképpen megfelel, de nem kizárt, hogy akár az Euro 5-öt is képes lenne teljesíteni. A motor 2300-as fordulatszámon 215 lóerőt teljesít, ez sima felületen 120 kilométer/órás csúcssebesség eléréséhez elegendő. Ráadásul, ha a Sherpa folyamatosan 70 km/órás utazósebességgel halad, egy teli tankkal akár 900 km megtételére is képes.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]




Videó a Sherpáról terepezés közben