Problémák a pekingi Robur-Pannónia expedíció körül

Vágólapra másolva!
Hivatalosan június 7-én kellett volna elindulnia a roburos, illetve a pannóniás csapatnak a kínai fővárosba, az idei nyári olimpia helyszínére (a szimbolikus rajtról mi is beszámoltunk). Végül közel kétheti veszteglés után indultak útnak a magyarok. Utánanéztünk a késői start okainak, és kiderült, már az expedíció neve nem sem stimmel.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

24 ezer kilométer a táv, de a járművekre nem vár ennyi. Esélytelen, hogy a Robur és a Pannónia bejusson Kínába


Röviden összefoglalom, mi történt a tizennégy napos kényszerpihenő alatt. Az orosz vízumkérelem elutasítása miatt módosítani kellett a kazah beutazási engedély időpontját is, emiatt majdnem azt sem kapták meg. Végül sikerült a kazah és a mongol papírokat is megszerezniük, a kínai már korábban a kezükben volt. Egyedül csak az orosz vízum hiányzott, amelyet többszöri kérvényezés ellenére sem kaptak meg.

Balázs Ottótól, a roburos csapat egyik tagjától tudom, a kényszerpihenő ideje alatt a Roburban már a negyedik motort cserélték, most egy közel harmincezer kilométert futott, teljesen felújított erőforrást kapott. A Pannónián is végeztek némi beavatkozást, mivel a hátsó fékekkel gondok támadtak, valamint a dugattyú gyűrűit is teljesen újakra cserélték. Tehát a járgányokkal már nincs baj, viszont a várakozással teli napok kicsit megviselték az utazókat. A több hónapos szervezési munka és nagyon sok pénz elköltése ellenére sem akar összeállni az egész. Nézzük, mi hátráltatta a csapatokat.

Az orosz vízum feltételei

"A vízumügyintézéshez a magyar állampolgárnak az alábbi okmányokat kell benyújtania:
- Érvényes útlevelet, amelyben legalább két üres oldal van az orosz vízum számára, és amely a vízum lejártától számított még legalább 6 hónapig érvényes.
- Kitöltött vízumkérő lapot.
- Egy darab 3x4 cm-es szembenézetű, sötétített szemüveg és fejfedő nélküli fekete-fehér vagy színes fényképet.
- Erre a célra rendszeresített nyomtatványon kiállított meghívólevél eredeti példányát.
- Amennyiben a magyar állampolgár turistaként készül Oroszországba, akkor a meghívólevél helyett két okmányt kell benyújtania: a szállodai helyfoglalás visszaigazolását, és az oroszországi idegenforgalmi iroda visszajelzését a magyar turista fogadási készségéről. Ennek az okmánynak az érvényességéhez az oroszországi utazási irodának regisztráltatnia kell magát az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának Konzuli Szolgálatánál.
- Amennyiben a magyar állampolgár 3 hónaposnál hosszabb beutazási vízumért (például éves vízumért) folyamodik, akkor a fenti okmányokon kívül be kell nyújtania egy orvosi igazolást is arról, hogy nincs HIV-fertőzése."



Ezeket a feltételeket már korábban teljesítették, de így is nagyon nehezen akart megjönni az engedély. Treszl Gábor, a motorosok egyik tagja elmondta: tavaly decemberben keresték föl először az orosz konzulátust, akkor nagyon pozitívan álltak a dologhoz, megnyugtatták az indulókat, nem lesz semmi probléma a papírokkal. Segítségükre volt a magyar Külügyminisztérium is, hogy még simább legyen a vízumkérelem lebonyolítása. Mindezek ellenére fél év kellett ahhoz, hogy kézhez kapják a szabad átutazást biztosító papírokat.

A többszöri elutasítás egyik oka az volt, hogy nem lesznek biztonságban az út során. Ez egyébként alaptalan, mert az Orosz Motoros Szövetség külön meghívására érkeznek Oroszországba - tehát meghívó is van -, sőt az egyes tagok el is kísérik a mieinket, valamint a túra állomásain fogadják is őket. De ez sem tette gyorsabbá az ügyintézést. Mivel a túra jellege miatt különleges engedélyre volt szükségük, a moszkvai hivatalnokok keze jóval lassabban mozgott az átlagosnál. Végül sehogyan sem. Az expedíció tagjai így az egyszerű vízum helyett tranzitvízumot igényeltek, amelynek érvényességi ideje legfeljebb tíz nap lehet.

Jelen állás szerint nyolc napra engedik be őket Oroszországba. Elmondásuk alapján ez az idő elegendő lehet arra, hogy Ukrajna felől eljussanak Kazahsztánba a körülbelül ezer kilométeres orosz területen keresztül. Ha semmilyen technikai probléma nem merül fel, akkor ez még az öreg járgányokkal is teljesíthető. De onnan hogyan tovább? Terveik szerint Kazahsztánban újabb tranzitvízumot igényelnének, hogy ismét orosz földre léphessenek, immár Mongólia felé. Erre azért lenne szükség, mert Kazahsztán és Mongólia nem határos egymással, valamint ha Ulánbátorba érnek, onnan már közel van a kínai határ, sőt Peking is. Ha nem sikerül az újabb beutazási engedélyt megszerezniük, akkor már itt elbukhat az expedíció. Ha viszont minden simán megy - halkan jegyzem meg, hogy erre mind az idő, mind az esély nagyon kevés -, akkor egy még nagyobb probléma elé kell nézniük: maga a kínai határ átlépése.

Fotó: Gergely Béla

Nagy médiaérdeklődés övezte a rajtot. Mindenki azt hitte, a pekingi expedíció tényleg Pekingig tarthat


A kínai vízumot is csak negyedjére kapták meg a fiúk, most látott viszont napvilágot az a tény, amit már a kalandorok a kezdetek kezdetén tudtak: semmiféle saját járművel nem lehet belépni Kína területére, még kerékpárral sem, amire egyébként az ott élők még rendszámot is kötelesek tenni. Kizárólag repülővel vagy vonattal érkezhetnek meg az országba az oda látogatók. A Magyar Olimpiai Bizottság ígéretet tett arra, hogy a kínai hatóságoktól megpróbál külön engedélyt kérni, hogy a két öreg jármű és utasaik el tudják érni Pekinget, de ez szinte lehetetlen. A két csapat közül a roburosok annak ellenére derűlátóbbak, hogy ők sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak, mint a motorosok. A pannóniások viszont nyíltan megmondták, hogy a veteránokkal esélyük sincs bejutni a kommunista országba. Így egy megoldás kínálkozik, Mongólia területén kell hagyniuk a Roburt és az oldalkocsis Pannóniát, és erősen morzsolni a kezüket az olimpia ideje alatt, hogy ne hordják szét azokat a helyi fémtolvajok. Ők maguk pedig vonattal jutnának el Pekingbe.

Kis csúsztatás tehát a "Pannóniával és Roburral Pekingbe" kifejezés, a résztvevők pedig a szimbolikus rajtnál és más módon sem siettek tisztázni, hogy ha eljutnak Pekingbe, azt sem saját járműveikkel teszik majd. Úgy látszik, nem csak járműveiket készítették fel, hanem magukat is a média működését illetően, meg nyilván a szponzorok is szívesebben támogatnak egy, az olimpia helyszínét emlegető expedíciót, mint a mongol határig tartót. Mégis kár, hogy már rögtön az elején erről kell szólnunk, miközben már a rajtot is komoly munka előzte meg, a 24 ezer kilométeres út java pedig még hátravan.