Oroszország büntetné a külföldi márkákat

Vágólapra másolva!
Az orosz kormány az importvám emelésével korlátozná az országba bekerülő, külföldi gyártmányú autók eladását, amelyek szerintük ellenfélnek számítanak a hazai gyártmányokkal szemben.
Vágólapra másolva!

Az orosz kormány lépéseket fontolgat, hogy védje saját autóiparát a beáramló nyugati gyártmányú autókkal szemben, amelyek komoly konkurenciát jelentenek a hazai gyártmányoknak. Maga Putyin miniszterelnök jelentette be az - öt évvel korábban elfogadott - importvám növelését, amellyel nem csupán az új, de a használt autókat is sújtják, miközben növelik a biztosítási tarifákat is.

Az elnök nemrégiben egy találkozón boncolgatta az orosz autóiparral - amely az ország GDP-jének körülbelül 3 százalékát biztosítja - kapcsolatos félelmeit. 2007-ben összesen 3 millió autót adtak el Oroszországban, amelynek túlnyomó többsége külföldi gyártmány volt, és a forgalom csak mintegy negyedét tették ki az orosz márkák.

Putyin azt szeretné, hogy a hazai eladások 80 százalékát az orosz gyártmányok alkotnák, ezért az importvámot - amely eddig a hétéves vagy az annál korábban gyártott autókra vonatkozott - az ötéves vagy annál idősebb autókra is alkalmazni fogják.

2007-ben összesen 380 ezer darab használt autót importáltak Oroszországba, ez a teljes piac 14 százalékát tette ki, ám az importvám bevezetésével ez a szám nyilván csökkenni fog, miközben a hazai gyártmányok iránt vélhetően megnő a kereslet.