Közel harmadával csökkent a halálos balesetek száma

Vágólapra másolva!
Nem tört meg a 2003-óta tartó csökkenési trend az idei év első két hónapjában, ugyanis január-februárban 30 százalékkal kevesebb halálos közúti balesetet regisztráltak - olvasható a rendőrség honlapján közzétett statisztikából.
Vágólapra másolva!

Hazánkban 2008. első két hónapjában 2408 személyi sérüléssel is járó baleset történt, ami 9,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Kedvező változás, hogy januárban és februárban 52-vel (175-123) kevesebben vesztették életüket a közutakon, így a halálos baleseti áldozatok számának 2003. év óta tartó csökkenési tendenciája tovább folytatódott. Ugyancsak kedvező változás az ittas állapotban okozott balesetek számának 39,2 százalékos csökkenése (401-244) is.

A baleseti okok sorrendjében változatlanul a legnagyobb hányadot, 731 esetben, 30 százalék a gyorshajtás, 568 esetben, 24 százalék az elsőbbség meg nem adása, 317 esetben, 13 százalék részarányban pedig a szabálytalan kanyarodás képezi - olvasható a rendőrség közleményében.