A Toyota hibridfejlesztési tervei

Vágólapra másolva!
Két lépéssel kíván vetélytársai előtt járni a Toyota, amely már nem a Li-ionos hibridek fejlesztésére, hanem eggyel fejlettebb technológiára koncentrál.
Vágólapra másolva!

A Li-ionos akkumulátorok előnye, hogy kicsik, könnyűek és erősek, ám a gyártóknak máig gondot okoznak a technológia nem elhanyagolható hátrányai: váratlan robbanhatnak, kigyulladhatnak, nagy a túlmelegedés veszélye, és ráadásul előállításuk sem olcsó. A Toyota most úgy döntött, bár lesznek ilyen telepekkel felszerelt modelljei, fő energiáját a Li-ion utáni technológia fejlesztésére fordítja. Az első jelölt a levegő-cink cella, amelynek, ahogy a nevéből kitalálható, folyamatosan oxigénre van szüksége a működéshez. Ha nem is biztos, hogy ezzel a technológiával, de a Toyota 2020-ra mindenképpen el akar készülni egy hétköznapi konnektorból tölthető, 80 kilométeres hatótávolságra elegendő akkumulátorral. Korábban már bejelentették, hogy 2020-ra az összes autójuknak lesz hibrid változata.

Valószínűleg az új technológiák fejlesztése miatt a Katsuaki Watanabe Toyota vezér magabiztosan jelentette be a Genfi Autószalonon, hogy nem fognak dízel hibrid személygépjárművet piacra dobni. Bár egy ilyen autó jelentősen megelőzheti a hagyományos benzines hibridet fogyasztásban és emissziós mutatók terén, Watanabe szerint egy ilyen autó lényegesen drágább lenne, mint egy benzines hibrid.