Amerikába viheti kisautóit a VW

Vágólapra másolva!
Az üzemanyag árának egyre magasabbra szökésével még a tengerentúlon is megnőhet az alacsony fogyasztású kompakt autók iránti igény, és a Volkswagen pont ezt akarja kihasználni.
Vágólapra másolva!

A számos kompakt modellel rendelkező német gyártó az elkövetkezendő években megpróbálja megkedveltetni az amerikaiakkal gazdaságos autóit. Egyszerre akár többféle Volkswagen kisautó is megérkezhet a tengerentúlra, melyekben valószínűleg a turbótöltős, 1,4 literes TSI motorok kaphatnak helyet, a kocsik így körülbelül 13 ezer dollárba kerülnének. Jelenleg a Golf a legkisebb autó az amerikai kínálatban, ami ott kisautónak, Európában viszont alsó-középkategóriásnak számít. Stefan Jacoby, a Volkswagen amerikai leányvállalatának főnöke elsősorban a Polót emelte ki, mint egy olyan modell, amely nagy sikereket érhetne el. Jacoby emellett egy SUV-szerű egyterű bemutatását sem zárta ki (valószínűleg a Cross Golfra gondolt), míg a számos változatban bemutatott, farmotoros Up! tanulmány szériaváltozatának megérkezésére is számíthatnak a vevők Észak-Amerikában.

Jacoby továbbá azt szeretné, ha a cég rövid időn belül a Minihez és a Smarthoz hasonló kocsikat kezdene készíteni, melyek a praktikusság mellett egyfajta fiatalos életérzést is közvetítenek. A Volkswagennek csak azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy az amerikaiak még nem bíznak eléggé a turbótöltős motorokban, drágának és megbízhatatlannak tartják őket. Ám a következő évtizedben érvénybe lépő, a flottafogyasztást megszigorító új CAFE törvény új képet alakíthat ki ezekről a kicsi, de erős motorokról a tengerentúlon.