Visszatérhet a brazil sportkocsi

Vágólapra másolva!
Két brazil tervező készül az 1961 és 1966 között gyártott Willys-Overland Interlagos sportkocsi felélesztésére. Ahogy az eredeti, ez a modell is Renault-alapokon nyugszik majd, és viszonylag olcsó lesz.
Vágólapra másolva!

A többségében dzsipeket és katonai járműveket építő Willys-Overland nevű cég a hatvanas évek elején készítette az eredeti Interlagost, amely a Renault-Alpine A108-ra épült. Bár motorja nem tartozott a legizmosabbak közé, üvegszálas műanyagból épített karosszériája miatti fürgeségével és olcsóságával sok rajongóra talált Brazíliában. 1966-ben a cég leállt a kocsi gyártásával, amiből addig 800 darab fogyott. Ma, miközben a Renault állítólag az Alpine felélesztését tervezi, két brazil tervező, Joao Paulo Cunha Melo and Felipe Guimaraes már javában az új Interlagoson dolgozik.

Az új kocsi nagyon gyorsan elkészülhet, mivel a gyártásához szükséges valamennyi alkatrész a brazilok rendelkezésére áll. Motorházteteje alá a Renault kétliteres, 142 lóerős motorja kerülhet, amihez egy hatfokozatú manuális váltó csatlakozna. Egy sportkocsinak ez még kevés lenne, de a brazilok a kocsi tömegének egy tonnára való csökkentésével akarják az Interlagost igazán gyorssá tenni. A kétüléses, középmotoros, hátsókerék-meghajtású modell elődjéhez képest hosszabb, szélesebb, és jóval alacsonyabb. Az új Interlagos 3,87 méter hosszú és 1,78 méter széles, de mindössze 1,15 méter magas.

Az autó megjelenésének első számú hátráltatója, hogy a két tervező még mindig tőkeerős befektetőkre vár, akik segítenének az Interlagos sorozatgyártásában.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]