Kapacitásgondok a Rolls Royce-nál

Vágólapra másolva!
Tíz százalék is lehet jövőre a termelés növekedése a luxusautókat gyártó Rolls Royce-nál. A német BMW érdekeltségében tartozó márka angliai gyárában 300-400 új dolgozó felvételére készülnek, mert számos Rolls Royce-kereskedő 2008-ra már nem, csak a következő évre tud felvenni rendelést.
Vágólapra másolva!

A Rolls-Royce Motors vezetője a brit Financial Times című lapnak elmondta, hogy az idén a tavalyinál negyedével több, azaz csaknem ezer autót gyártottak. A gyártóbázison, Goodwoodban ez idő szerint 650 ember dolgozik, ami egyre kevesebbnek bizonyul a megnövekedett vásárlói kereslet, nem utolsó sorban Kína miatt.

Az ázsiai ország az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után a hármas számú piaccá lépett elő, az idei eladások 100 autó körül alakultak ott (tavaly 71-et adtak el a luxusautóból). Egyes Rolls márkakereskedők már 2009. közepéig nem tudnak szállítást ígérni, pedig a márka vezető modelljeinek ára 300 ezer font, azaz 100 millió forint felett van.