Oroszországban erősít a Toyota

Vágólapra másolva!
Pénteken felavatták a Toyota első oroszországi gyártóüzemét, a kezdetben évi 20 ezer, később 50 ezer Camry modell gyártására kész szentpétervári egységet. A vezető japán gyártó 3 milliárd rubelt, azaz több mint 120 millió dollárt fektetett a beruházásba.
Vágólapra másolva!

A nap során olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy a Mitsubishi is autógyárat készül létrehozni Oroszországban, együttműködésben a francia Peugeot-Citroennel, és amely 2010-től termelne. A gyár - a Kommerszant című lap értesülése szerint - Kaluga városában épülne, 220 millió dollár körüli beruházással és már indulásától évi 50 ezer autó készülne ott, elsősorban a japán gyártó Lancer és Outlander nevű modellje. Valószínű, hogy a jövő héten az erre vonatkozó végleges szerződést is aláírják.

Jelenleg Szentpétervár a külföldi autógyártók első számú termelőbázisa Oroszországban, a kettes számú Kaluga, ahol a Volkswagennek van már gyára és épül egy Volvo-gyártóüzem.