Elektrotanú a kocsiban

Vágólapra másolva!
Magyarországon nem túl gyakori, hogy egy civil kamerát és adatrögzítőt szereltessen az autójába, pedig használatával egy vitás szituációnál egyértelműen kideríthető, mi történt pontosan és ki volt a hibás.
Vágólapra másolva!

Forrás: Metalelektro Kft.

A kamera képét csak kritikus lassulás, illetve gyorsulás esetén menti el a készülék


Egyre több rendőrautóba szerelnek adatrögzítőket és kamerákat itthon, jövő tavasszal a BKV is bekamrázhatja számos járatát, hogy kiszűrje a szabálytalan autósokat, de ugyanez a lehetőség a magánszemélyek számára is él. Bárki az autójába építhet adatrögzítő kamerát, amelynek felvétele ugyan hivatalosan nem bizonyító erejű peres eljárás során, de egy kirendelt szakértő munkáját nagyban segítheti. Egy baleset, cserbenhagyásos eset vagy vitás ügy kapcsán segít tisztázni az ügyet és ez akár perdöntő is lehet - bár ennél egy kicsit bonyolultabb a helyzet.

"Magyarországon szabad bizonyítási rendszer van, ami azt jelenti, hogy a bizonyítási eljárás igen sokrétű lehet. Az autóba szerelt kamera felvétele önmagában nem feltétlenül perdöntő, de más bizonyítékokkal együtt - különösen, ha szervesen illeszkedik a többi bizonyíték zárt láncolatába - már elég lehet a bíróság meggyőzésére" - mondta megkeresésünkre Kovács Kázmér ügyvéd, a D. A. S. Jogvédelmi Biztosító jogi szakértői bizottságának elnöke, aki szerint azon is sok múlik, milyen az adott ügyben eljáró bíró "hozzáállása". Ami az egyik bírót meggyőzi, az lehet, hogy a másikat már kevésbé. " A bizonyítékok mérlegelésére tehát nincs általános szabály, de a technika fejlődésével egyre inkább számolni kell az ilyen és ehhez hasonló bizonyítékok szerepével" - tette hozzá a jogi szakértő.

Hogyan működik?

A kamera illetve a jelet rögzítő és tároló készülék beszerelése nem bonyolultabb, mint egy riasztóberendezésé vagy egy telefon-kihangosító szetté. A kamera az utastérbe kerül, rendszerint az első szélvédőre a középső visszapillantó tükör mögé, vagy a kormány előtt a műszerfalra, így a sofőrt nem zavarja a kilátásban. A működési elv igen egyszerű: a kamera képét folyamatosan rögzíti a készülék egy átmeneti tárolóban, ám csak akkor menti el felvételt, ha a beépített mozgásérzékelő kritikus gyorsulást, vagy lassulást jelez, ekkor az esemény előtti 15 és utáni 5 másodpercet rögzíti. Természetesen a sofőr saját maga is elindíthatja az adatrögzítést egy gomb segítségével. Mivel a tárolókapacitás véges - ez kiviteltől függően 256, illetve 1024 MB -, a készülék alapesetben 3 x 20 másodperc elmentésére képes, ha új felvételt indul, akkor a legrégebbi törlődik. Az eltárolt képet és adatokat (a gyorsulás, lassulás mértékét és az időt) egy számítógép segítségével lehet letölteni, feltéve, ha az illető tudja a készülék kódját, illetéktelenek elvileg nem juthatnak a rögzített anyaghoz. A megjelenített képek felbontása 704 x 576 képpont, míg a rögzítési sebesség 5 kép/másodperc.

Forrás: Metalelektro Kft.



"Két éve kínálunk magánszemélyeknek is autóba szerelhető kamerát, amelyet e-tanúként forgalmazunk, de sajnos nem lett túl népszerű, mivel az eltelt időszak alatt mindössze tíz darabot rendeltek" - nyilatkozta megkeresésünkre dr. Molnár Péter, a Metalelektro Kft. műszaki igazgatója. "Ennek véleményem szerint a készülék ára az oka, ugyanis a legtöbb vagyonvédelmi rendszer ára, riasztó, váltózár 40-50 ezer forint környékén mozog, ami egyben a hazai piacon egy fájdalomküszöböt is jelent, így elég kevesen hajlandóak ennek a dupláját áldozni egy sokkal fejlettebb és új technikára, amit mi azonban nem tudunk olcsóbban adni (a legolcsóbb szerkezet ára beszereléssel együtt 112 700 forint + áfa - a szerk.). Persze a lakossági termékek csak egy kis részét képezi a kínálatunknak, hiszen vasúti átjárókba, kereszteződésekbe is rendelnek tőlünk kamerákat, de már harminc készülékünk van különböző rendőrautókban és ez a szám reményeink szerint nőni fog. A rendőrségnek szállított készülék egyébként sokkal fejlettebb a magánszemélyeknek is kínált típusnál, mert egy képtömörítő eljárásnak köszönhetően akár 70 perc rögzítésére is képes" - tette hozzá dr. Molnár Péter.

Néhány e-tanúval rögzített felvétel



A gyalogosok szerencsére nem léptek le a piroson áthajtó Opel elé





Bár a kamera előre néz, a gyorsulási adatok egyértelműen megmutatják, hogy a kamerával szerelt autó azért ütközik az előtte haladónak, mert a hátulról érkező harmadik kocsi hozzálökte




Az autók sérülései alapján ráfutásos balesetnek tűnhetne. A felvétel bizonyítja, nem egészen erről van szó