Új Land Rover-tanulmány

Vágólapra másolva!
A kupészerű LRX a januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be, szériaváltozata egy évvel később érkezik meg a kereskedésekbe.
Vágólapra másolva!

Az előzőleg kiszivárgott felülnézeti fotó után egy egész sor hivatalos képpel lepte meg a rajongóit a nemsokára feltehetően új kézbe kerülő brit márka. Az agresszív, sportos formájú szabadidő-autó 4,35 méter hosszú és 1,55 méter magas, tehát 15 centivel rövidebb, mint a Freelander, amelynek padlólemezét használja. Ahogy az egy látványos tanulmánytól megszokható, a LRX is számos olyan különlegességet tartogat, melyeket a szériaautóban nem feltétlenül találunk majd meg. Ilyenek a 20 colos kerekek, a szinte csak alumíniumból és fából felépített utastér, a beépített hűtőszekrény, és az is valószínű, hogy a végleges változat hasmagassága több lesz az LRX 13 centijénél.

Különleges megoldás, hogy a belső világítás attól függően változik, hogy éppen milyen üzemmódban vezetjük. Normálisan kék, terepen zöld, sport-módban pedig piros fényekben pompázik a belső tér. Arról, hogy mi van a motorháztető alatt, sajnos még semmit nem tudni, de nagy valószínűséggel a jelenlegi trendhez igazodva hibrid hajtással is kapható lesz a szériaváltozat. Erre utal, hogy Phil Popham, a Land Rover vezérigazgatója a Frankfurti Autószalonon elárulta, hogy az LRX a cég új termékfejlesztési irányát jelöli ki, amelyben jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a sportosságra és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére.Popham azt is elmondta, hogy noha az LRX a legolcsóbb modell lesz a palettán, ez is a prémium szegmensben indul majd harcba a vásárlókért.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]