Janika győzött a Mikulás-Ralin

Vágólapra másolva!
Több mint kétszáz nevező páros várta a XI. START Autó - Mikulás-Rali rajtját.Ez a verseny nem számít bele a magyar bajnokságba, egyszerűen csak egy jamboree futam, ahol mindenki a maga örömére indul el. Amatőr versenynek indult több mint tíz évvel ezelőtt, aztán szépen kinőtte magát. Legutóbb például Gigi Galli volt a meghívott sztárvendég, aki nagyon látványos autózással kápráztatta el a nézőket és bizonyította, hogy nem véletlenül hívják a rali-világbajnokság fenegyerekének.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

A hátsókerekes autók látványos autózással lopták be magukat a nézők szívébe


Idén Ifjabb Tóth János indult a megtisztelő 1-es rajtszámmal. Janikát 2007-ben eddig csak a miskolci futamon láthatta a nagyérdemű, hiszen idén a nemzetközi IRC bajnokságra koncentrált a hétszeres magyar bajnok. Autója, a Peugeot 207 S2000 korábban nem is indult még murvás futamon, ezért tesztnek is jól jött a verseny.

Ugyan több WRC szerepelt a nevezési listán, mint amennyi rajthoz állt, de Turán Frigyes Octaviája, és az idén már négyszeres bajnok Benik Balázs édesapja által hajtott 2003-as Ford Focus WRC kellő vonzerőt biztosított a nézőknek.

Forrás: [origo]


Kakusziék egy olasz csapattól bérelték a Peugeot S207 S2000-est


Természetesen a WRC-ken kívül volt más autó is, amiért érdemes volt Veszprém környékére menni a hétvégén a rossz idő ellenére is. A Kakuszi testvérek Olaszországból béreltek egy ugyanolyan Peugeot S2000-est, mint amivel Janika indult. Az A8-as kategória élmezőnye is rajthoz állt, Asi még ment egyet az eladósorba került Mitsubishi Evo VI-al, de itt volt Botka Dávid is a nagyfelújítás után pompázó Lancerrel.

A verseny sajátossága, hogy külön értékelik az amatőr és külön a licences versenyzőket, éppen ezért a licencesek között nincs külön A és N csopotos megkülönböztetés, ennek köszönhetően a sok N csoportos autó hirtelen nagyobb turbószűkítőt kapott, amivel egy bajnoki futamon egyenes út vezetne a kizáráshoz, itt viszont kicsit erősebb autóval lehetett a sárban autózni.

Mert sár volt. És köd is. És minden olyan, amire azt mondja vasárnap reggel az ember, amikor kinéz az ablakon: hogy rendben, nyomás vissza az ágyba! A ralirajongók újból bizonyították, hogy mennyire lehet ezt a sportot szeretni. Még ködben, sárban, hidegben is!

Forrás: [origo]


Nem számított a hideg, a köd - a rali az egyik legnézettebb hazai sport


Idén talán a legnagyobb tömeget lehetett látni (már amennyit lehetett látni délelőtt) a pályák környékén. A verseny központi helyének számító jutaspusztai körgyorsaságin 4-5 ezer néző figyelte, ahogy háromszor körbekocsiznak a 900 méteres körön az indulók. A szervizparkban pedig az volt az érdekes, ahogy a két-három centiméteres sárréteg lekaparása után megpróbálták a szerelők újra versenyképessé tenni az autókat.


Az első, Márkó-Jutaspuszta gyorsaságin Turán volt a leggyorsabb, de csak két másodperccel előzte meg az Ifjabb Tóth-Tagai párost. Balogh János, Balázs Vili, Aschenbrenner György, Matics Mihály, Botka Dávid és az amatőrök között induló quad bajnok és ralinavigátor Kazár Miklós volt a sorrend. A Janika után beérkezők mind Mitsubishi Lancer EVO VI-tal, kivéve Kazárt, aki EVO IX-el indult.

Forrás: [origo]


Az első gyorsot Turán nyerte a Skoda Octavia WRC-vel


A második gyors a rövid körgyorsasági volt, ahol Turán már csak önindítóval tudott elrajtolni, ezért az utána következő szervizben kuplungot cseréltek a Skoda Octavia WRC-n. A sorrend még mindig Turán, Janika és harmadik helyre a körgyorsot nyerő Asi jött fel.

Forrás: [origo]


Janika tökéletesen terelgette a Peugeot 207 S2000-est


A harmadik gyorsaságit Janika nyerte hét tizeddel és így meg tudta előzni a továbbra is műszaki gondokkal küszködő Turán Frigyest. Asi 11 másodpercre volt a két elsőtől, Botka Dávid zárkózott fel a negyedik helyre.

A királyszentistváni rövid gyorsot újból Turán nyerte a Skodával, így újból ő volt az első helyen. Mögöttük szinte már mindenki tartotta a pozícióját, holott a különbségek minimálisak, az amatőrök között vezető, abszolútban hetedik helyen álló Kazár hátránya az élbolytól még kevesebb, mint egy perc volt. Benik József egyre jobban magára találva, már a 12. helyen autózott.

Forrás: [origo]


A versenyen az uralkodó szín a barna volt...


Ezután az előző négy gyorsaságit kellett újból végigkocsiznia az egyre jobban fogyó mezőnynek. Turán növelte előnyét a következő gyorson, Botka Dávid pedig jobbat autózott a kezdő navigátorral induló Asinál.

Újból jött a körgyorsasági és a nézők újból azt láthatták, hogy Turán Frici vészvillogóval teljesíti a szakaszt. Újból a kuplung környékén kellett dolgozniuk a Tagai Racing Team szerelőinek. Ennél a csapatnál gondozták egyébként Janika Peugeot-ját is, de a 207-esről csak a sarat kellett letakarítani, az autó hiba nélkül üzemelt.

Forrás: [origo]


Volt dolga a Tagai szerviznek a Skodával


Az utolsó szerviz után még két gyorsaságit kellett leküzdeni. A mezőny elejének még szerencséje volt, hisz sötétedés előtt be tudta fejezni a versenyt, viszont a nagyobb rajtszámmal indulóknak nem csak a nehéz pályával, de a sötéttel is meggyűlt a bajuk.

Forrás: [origo]


Nem mindenki ért célba...


Nem sikerült a győzelem Turán Frigyesnek, aki tavaly már megnyerte ezt a versenyt. A Skoda Octavia WRC bal hátsó kerékagy-csapágya akkor tört el, amikor hatodik sebességi fokozatban száguldottak, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a kiforduló kerék nem okozott totálkáros balesetet. Janika tehát szoros küzdelemben megszerezte a győzelmet. Pontosan, precízen autózott a WRC-nél jóval gyengébb, igaz könnyebb autóval. Minden mozdulatán látszott, hogy tudja, mit csinál, és az autó azt teszi, amit a pilóta szeretne vele tenni.