Január elsejétől e-matrica kell a sztrádán

Vágólapra másolva!
A szélvédőre ragasztandó papíralapú matrica január elsejével megszűnik, így az autópályákon közlekedők úthasználati jogosultság vásárlásakor csupán bizonylatot fognak kapni - derül ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. keddi közleményéből.
Vágólapra másolva!

Januártól a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megszünteti a papíralapú matricás rendszert. Az új e-matricás rendszerben az úthasználati jogosultságot a megszokott módon lehet megvásárolni, tehát az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, a szerződött viszonteladóknál, benzinkutaknál, valamint sms-ben, interneten, telefonhívással és mobilvásárlással.

A gépjármű vezetője a vásárlás után bizonylatot, illetve nyugtázó üzenetet kap, amelyet az érvényesség utolsó napjától számított 1 évig kell majd megőrizni, mert a pótdíj megfizetésére vonatkozó igény 1 év alatt évül el. Az esetleges pótdíjfizetési felszólítások postázására az ÁAK Zrt.-nek továbbra is 60 nap áll rendelkezésére.

Az ÁAK közleménye kiemeli, hogy a matrica megszüntetése kényelmesebb és gyorsabb kiszolgálást biztosít a vásárlóknak, ezen felül a nyomdai és terjesztési költségek is megtakaríthatók, amelyek együttes értéke 2007-ben mintegy 250 millió forintot tett ki. Az így felszabaduló összeget a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) útfejlesztésekre és üzemeltetésre fordítja. Az értékesítési pontok folyamatosan állnak át az új rendszerre, ezért egyes viszonteladóknál már decemberben előfordulhat, hogy a vásárló csak bizonylatot kap, matricát nem. Az ÁAK felhívja a figyelmet arra, hogy az úthasználati jogosultság ellenőrzése továbbra is a megszokott módon, rendszám alapján történik.