Mozgásban a Focus

Vágólapra másolva!
Egy-két műszaki csemege, megnyerő anyagok és egy szebb, az új irányzathoz igazított külső. Körülbelül ennyi történt a Focus modellfrissítésekor, amely során az autó nem lett alapjaiban más, csak egy hajszálnyival finomabb.
Vágólapra másolva!

Fotó: Vida János


Elvileg a Focus az új formájával úgy néz ki, mintha mozogna


Mit tehet egy márka, hogy fenntartsa egyik slágermodellje iránt az érdeklődést? Több megoldás van. Az egyik szerint mindig újabb akciós csomagokat kell kitalálni, ezt lehet kombinálni egyre jobb árakkal. Ezen a vonalon a Suzuki tud felmutatni nagy eredményeket, már annyi akciójuk volt, hogy lehetetlen összeszámolni. Ez azonban nem vihető el a végletekig, még a szuper hitelkonstrukciók sem érnek semmit egy idő után. A Ford mostanában megújította formai irányvonalát, így adta magát a második megoldási lehetőség, jött a modellfrissítés.

A Ford az utóbbi években igazi sikerpályát fut be a magyar piacon; pár éve még annak is örültek, hogy bekerültek a legjobb ötbe, most pedig a Suzuki mögött a második legnagyobb eladott darabszámmal villoghatnak. Tették ezt úgy, hogy a hazai újautó-értékesítés, finoman szólva nem éppen aranykorát éli, a különböző megszorításoknak hála a piac fokozatosan szűkül. Ehhez képest a Ford eredményei folyamatosan biztatóak, legalábbis a többi márkához képest. Hogy minek köszönhetik ezt? Bizonyára sokan, sokféleképpen tudunk indokolni, de egy biztos: a Focus szerepet játszott ebben. Az első, még 1999-ben európai Év Autója lett, a második, 2005 óta meglehetősen sikeres, a fénye azonban egy kicsit megkopott. Sebaj, a Ford az utóbbi két évben éppen stílust váltott, amely jó alap arra, hogy ezt a modellt is felfrissítsék.

Fotó: Vida János


A főbb vonalak nem változtak, a kisugárzás azonban igen


Fotó: Vida János


Ez az ECOnetic; 115 g/km




A másik fontosnak mondható újdonság a Ford vadonatúj, duplakuplungos, hatfokozatú sebességváltója, amely most mutatkozik be a Focusban. Egyelőre csak a kétliteres TDCI-kel lehet rendelni, vagy a 110 lovas, 136 lovas teljesítményszinttel. Minden bizonnyal ez a lista a jövőben bővülni fog, hamarosan több motorhoz lehet majd rendelni. A Powershift névre keresztelt rendszer beépítése súlytöbbletet jelent, a gyári adatok szerint ez a menetteljesítményeken is látszik. A Powershift-váltós, 136 lovas TDCI-erőforrással szerelt Focus a hármas szám bűvöletében él, három km/órával megy kevesebbet, háromtized másodperccel gyorsul rosszabbul, és ugyancsak háromtizeddel, de már literben, fogyaszt átlagban többet. A felára 400 ezer forint - miért nem háromszázezer?

Fotó: Vida János


Talán az ST-nek tett a legjobbat ez a kis formai újrafésülés


A harmadik újdonság, amire többen is kíváncsiak lettünk volna, az a formailag átfésült ST. A motorja nem változott, de a Focus ST annyira jó a kategóriában, hogy szívesen kipróbáltuk volna. Sajnos, ezek közül az ínyencségek közül eggyel sem ismerkedhetünk meg, vagyis az ST az ott volt, de csak statikusan. Annyit sikerült róla megállapítani, hogy jobb lett a kiállása, mint ahogy az összes Focusnak jót tett a kinetikus design, ami ugye szabadon fordítva annyit tesz, hogy mozgásban van. Az ST-ről még annyit, utólag sikerült megállapítani, hogy a híres 7 millió körüli induló ára már a múlté, jelenlege 7,8 milliótól indul.