Negyedszer is Loeb a világbajnok! - Wales-rali összefoglaló

Vágólapra másolva!
Mikko Hirvonen nyerte a 75. Wales-ralit, de a bajnoki cím ismét a francia Sébastien Loebé lett, zsinórban negyedszer. Ekkora bravúrra eddig csak Tommi Mäkinen volt képes, aki a kilencvenes évek második felében szintén négyszer lett világbajnok egymás után. A visszavonuló Marcus Grönholm ezen a ralin és az összesített pontversenyben is második helyet szerezte meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]


A rajtnál Colin McRae-ra emlékeztek a világbajnok autójával


A világbajnoki cím megszerzéséhez Loebnek nem kellett feltétlenül a győzelem. Grönholmnak viszont elöl kellett végezni a bajnoki címhez, és a szerencsével sem állhatott hadilábon, hiszen legnagyobb riválisának ötödiknél rosszabb eredményt kellett volna elérnie, hogy az összetettben második helyre csússzon vissza.

Ennek tudatában vágtak neki pénteken a hat gyorsasági szakasznak. Az időjósok nem tévedtek: köd, eső és hatalmas sár fogadta a versenyzőket. És akinek ez legjobban bejött, az Mikko Hirvonen volt, aki kapásból az élre állt.

Forrás: [origo]


Hirvonent nem zavarta a hatalmas köd. Az első gyorson már az élre állt. Vagy ugrott.


Hirvonen csapata számára az előző versenyen már begyűjtötte a hiányzó pontokat ahhoz, hogy az utolsó verseny eredményétől függetlenül a Ford szerezze meg a márkabajnoki címet, és egyéni harmadik helye is biztos volt, így most teher nélkül nyomhatta a gázt, ami meg is látszott a teljesítményén. Mikko mögött Loeb futotta a második időt, Grönholm öt másodperccel maradt le riválisától.

A következő szakaszon is a gyerekképű (egyébként 27 éves, egy gyermekes családapa) Mikko neve mellé írták fel a legjobb időt. Grönholm itt már megelőzte Loeböt, de még mindig mögötte állt összetettben. A harmadikon csak annyi változott, hogy már a Ford két finnje állt az élen a citroënes francia előtt.

Forrás: [origo]


Loebnek elég lett volna az ötödik hely is. De inkább a saját ritmusában autózott


Bementek a szervizparkba, lemosták az autókat. Újra nekiszaladtak a délelőtti három szakasznak, hasonló eredménnyel. Érdekesség, hogy az ötödik, 25 kilométeres gyorsaságin a két vb-címre ácsingózó rivális tizedmásodpercre azonos időt autózott, ami azért meglepő, mert Grönholmnak elvileg kockáztatnia kellett volna a győzelemért, Loebnek pedig csak a biztonságos célba érkezésre kellett volna figyelnie.


Az első nap végén Hirvonen előnye már 23 másodperc volt Grönholm előtt, Loeb pedig kevesebb, mint három másodperccel állt Marcus mögött. Őket Petter Solberg, Dani Sordo, és Matthew Wilson követte, ebben a sorrendben.


http://videa.hu/flvplayer.swf?v=x8dXMUAMqfn1UoiI


Az első nap öszefoglalója



Szombaton újabb hat gyorsasági, majd a nap végén, a cardiffi Millenium Stadionban megrendezett szuperspeciál szakasz szerepelt az útvonallapon. Meglepetésre mind a hat, esőben, fák között megrendezett szakaszt a finn Jari-Matti Latvala nyerte a félgyári Stobart-Forddal. Ez mégsem volt elég ahhoz, hogy az összetettben bekerüljön az első tízbe, ugyanis a tehetséges pilóta az első nap, utolsó gyorsaságiján a bepárásodott első szélvédő miatt jelentős hátrányt szedett össze, csakúgy, mint csapattársa, Henning Solberg.

Forrás: [origo]


Jari-Matti Latvala az első nap végén nem látott ki az autóból, szombaton viszont, egy kivételével minden gyorsaságit megnyert


Latvala ugyan csak az utolsó, cardiffi szuperspeciál legjobb idejét engedte át Grönholmnak, mégis, a nap végén nem változtak az első napi helyezések. Továbbra is Hirvonen vezetett, mögötte csapattársa, Grönholm állt, akinek egyre kevesebb esélye volt a világbajnoki címre, hiszen Loeb folyamatosan ott loholt a nyomában. Petter Solberg, Sordo és Atkinson volt a további sorrend.