Dakaros telekjáró - Mitsubishi Outlander 2.0 Di-D teszt

Vágólapra másolva!
A Mitsubishit terepjáró hagyományai miatt nem nagyon kellett félteni, amikor az SUV gyártásába kezdett. Ennek ellenére nem tökéletes az Outlander, pedig már másodszorra próbálkoznak vele.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Nem csak városba: hajtása alapján még terepre is betévedhetünk vele

Mi alapján ítélünk meg egy terepjárókat forgalmazó márkát? Miért tudjuk, hogy ennek a gyártónak egy ilyen terepes modellje jó, avagy nem? Egyáltalán a mai világban mi számít jónak? Nagyon összetett kérdés megítélni egy ilyen modellt, főleg azért mert manapság egyre inkább a háttérbe szorul a terepjáró-képesség. Sokkal fontosabb lett a kényelem és a megjelenéss, miközben a terepre a kutya nem hajt le.

Itt van például a Mitsubishi, amely terepjárós körökben a Pajero sportsikerei miatt vált igazán híressé. Persze addig is tudtuk, hogy jó a Pajero, de valahogy a Land Cruisernek vagy egy Patrolnak éppen akkora rangja volt. Mióta a Dakaron a Pajero folyamatosan bizonyít, megnőtt az ázsiója, pedig a versenyváltozatnak semmi köze az utcaihoz. A márka rengeteget profitált ebből, ezért egy idő után szükség volt arra, hogy a Mitsubishi új irányba nyisson. Ez a legdinamikusabban fejlődő SUV kategória lett, ahová megérkezett a korábbi Outlander. Az első fecske azonban nem csinált nyarat, így idén jöhetett a következő próbálkozás. De mi alapján döntsük el, hogy az Outlander jó SUV-e? Attól függ, mire kell.

Forrás: [origo]

A futóműve öt éve még nagyon jónak számított volna, ma már van jobb is

Forrás: [origo]


A legfontosabb kapcsoló



Talán velem együtt sokan vannak azok, akik nem értik, mi szükség volt erre a lépésre. Persze, a pénz, de pont a legújabb Outlandernek kellett szülni még két konkurenst, mikor amúgy is elég telített a piac? Ezek után, akinek tetszik a karosszéria formája, egyből háromféle variáció közül választhat, vagy megveszi az eredeti Mitsubishit, vagy a Citroën C-Crosserre szavaz, esetleg a Peugeot 4007-et részesíti előnyben. Rövid közvélemény kutatás után nem annyira egyértelmű, melyik a legszebb.

Forrás: [origo]

A hátsó lámpa inkább sötétben néz ki jól; a tetősín alaptartozék

Igazából a technikában nincs nagy különbség, hiszen a karosszériát meg a hajtást a japánok adják mindegyikbe, a PSA csupán az erős 2,2-es turbódízellel járult hozzá a bulihoz, ami az Outlanderbe csak jövő évtől kapható. Jelenleg a valamivel gyengébb kétliteres turbódízel teljesít szolgálatot ezekben az autókban, amely szintén nem saját termés. Ez a Volkswagen már-már mindenbe kapható 2000-es, 140 lovas egysége, amely lassan Fiat 1.9 JTD magasságokat fut be. Ugyanez a motor duruzsol a Jeep Compassban, Patriotban vagy éppen a Dodge Avengerben, Caliberben, a Chrysler Sebringben. De ugyanez hajtja a Mitsubishi Grandist is, és akkor még nem beszéltünk a VW konszernen belüli hasznosításról.