Nemsokára a Porschéé lesz a Volkswagen

Vágólapra másolva!
Valószínűleg már csak idő kérdése, hogy a Porsche a Volkswagen a többségi tulajdonosává váljon. Október 23-án hirdet ugyanis ítéletet a wolfsburg autógyár tulajdonlásának feltételeiről az Európai Bíróság. A Porsche már most rendelkezik azzal a 8,6 milliárd euróval, melyet csak a Volkswagen megvásárlására szán.
Vágólapra másolva!

Eddig a második világháború után bevezetett ún. "VW-törvény" meggátolta, hogy bárki 20 százaléknál több szavazati joggal rendelkezzen a Volkswagenben, függetlenül részvényeik mennyiségétől. Október 23-án valószínűleg az alsó-szászországi jogszabály megszüntetését előíró ítéletet hoz az Európai Bíróság, ugyanis az gátolja a tőke szabad áramlását. Ha ez megtörténik, a Porsche valószínűleg szinte rögtön 51 százalékra emeli majd részvényei számát, és ezzel a gyártó legfelsőbb vezetésében is vezető pozícióba kerül. A sportautógyártó eddig 5 milliárd eurót költött 31 százaléknyi VW-részvénye megvasalására, de azok a papírok, becslések szerint ma már 16 milliárd eurót érnek.

Martin Winterkorn VW-vezér kinevezése óta a cég átszervezésén dolgozik. Korábban bejelentette, hogy megválhatnak a Bugattitól, mely ugyan presztízsmárka, de csupán veszteséget termel. Winterkorn szorosabb együttműködést szorgalmaz az Audival és lejjebb szeretné szorítani a VW-dolgozók keresetét is, mely húsz százalékkal az átlag fölött van. Hogy ez hogyan változik majd, ha tejhatalmú főnökké válik Wolfsburgban Wendelin Wiedeking Porsche-vezér, még nem tudni, de nagy valószínűséggel még ennél is szélesebb körű változtatásokat fog szorgalmazni.

Wiedeking már az átvétel előtt elkezdte borzolni a kedélyeket. Annak ellenére, hogy a Volkswagennek 324 ezer munkavállalóval dolgozik, szemben a Porsche 12 ezerével, Wiedeking a vállalat munkásainak bizottságában mégis csupán az elérhető helyek felét adná a wolfsburgiaknak. Bernd Osterloh, a VW munkástanácsának vezetője már most bejelentette, ha Wiedeking megpróbálkozik véghezvinni tervét, beperlik a Porschét.