2010-ben jön a szupertakarékos VW

Vágólapra másolva!
A Volkswagen megerősítette, hogy még az évtized végéig el kívánnak készíteni egy mindössze 1 litereses átlagfogyasztással rendelkező városi autót. Ugyanakkor a VW azt hangoztatja, hogy ezt a modellt csak limitált szériaként bocsátanák piacra.
Vágólapra másolva!

A szélsőségesen fukar autóról először a Frankfurti Autószalonon Ferdinand Porsche unokája, a cégnél jelenleg is vezető beosztásban lévő Ferdinand Piëch nyilatkozta, hogy pár éven belül elkészülhet, mely kijelentést most a VW vezérigazgatója, Martin Winterkorn is megerősített.

Winterkorn elmondása szerint a kocsi magnézium és műanyag elemekből állna, motorházteteje alatt pedig egy mindössze 0,3 literes egyhengeres motor üzemelne.Az autó 120 km/órás csúcssebessége mellett mindössze 1 litert fogyaszt majd 100 kilométerenként, mellyel a tökéletes kisméretű városi autó lehet.

Ha ez esetleg hihetetlennek hangzana, jobb, ha visszaemlékezünk a Volkswagen 2002-es 1-litre tanulmányára, melynek fogyasztását sikerült 0,89 literre leszorítani a német mérnököknek.

A VW jelenlegi álláspontja ellenére úgy gondoljuk, ha a kocsi egyszer tényleg megjelenik, túl nagy lesz a kísértés, hogy ne próbálkozzanak meg a modell nagy számban való piacra dobásával. Bár nem mindegy, hogy milyen áron tudják ezt kínálni.

Forrás: [origo]