Két új Mazda tanulmány Tokióban

Vágólapra másolva!
A Mazda a Premacy hibrid változatával és egy igazi jövőautóval készül a Tokiói Autószalonra. A különleges megjelenésű Taiki-tanulmányban a márka új bolygódugattyús motorja debütál.
Vágólapra másolva!

A Taikit ugyanazon a folyékonyságot hangsúlyozó tervezési filozófia alapján álmodták meg, mint a közelmúlt három merész Mazda-tanulmányát, a Nagarét, a Ryugát, és a Hakazét. Mivel az autónak leginkább egy science-fiction filmben lenne a helye, szériaváltozatra nem érdemes számítani, igaz, a kocsi egyes stíluselemei megjelenhetnek a jövő Mazdáin. Tervezésekor egy légies forma megalkotása volt a cél, melyet egy szélben lengedező köpeny formájáról mintáztak. A különös belső alatt a Taiki tulajdonképpen egy kétüléses, orrmotoros, hátsókerék-meghajtású kupé, amelynek különlegessége, hogy benne mutatkozik be a Mazda Renesis elnevezésű Wankel-motorcsaládjának legújabb, 1,6 literesre növelt, 16X jelzésű változata. Javult a bolygódugattyús erőforrás termikus hatékonysága és nőtt a nyomatéka is. Emellett a motor megalkotásakor még több alumíniumot használtak fel, és közvetlen-befecskendezéssel is ellátták.

A Taiki mellett Tokióban látható lesz a Mazda Premacy szintén Wankel-motoros hibrid változata, melyet környezetkímélő üzemmódban a hidrogén hajt. A belsőégésű motor egy generátort hajt, ami az autó mozgatását végző elektromotort látja el árammal. A bolygódugattyús motor ilyenkor csak vizet bocsát ki magából, ami különösen környezetbarát járművé teszi a kompakt egyterűt. Ha kifogynánk a hidrogénből az autó egy hagyományos benzines motorra vált át. Szemben a hasonló felépítésű RX-8 Hydrogen RE-vel, a Premacy száz helyett akár kétszáz km megtételére is képes egy tank hidrogénnel. A Mazda szerint az autó 2008-ban lesz bérelhető, de sajnos csak Japánban.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]