Katalán aszfalt - spanyol rali előzetes

Vágólapra másolva!
Egyhónapos pihenő után újra küzdenek a világbajnoki pontokért a tűzálló overállba bújt pilóták. Spanyolországban folytatódik a pontvadászat a hétvégén, majd egy hét múlva az ugyancsak aszfaltos Korzika Rally következik, utána két héttel pedig Japánban. Négy hét alatt három vb-futamon izgulhatunk, ki lesz a végén a nyerő.
Vágólapra másolva!

Forrás: DuEn

Tizenegy futamon vagyunk túl a 16 futamosra tervezett idényből. Eddig öt versenyt nyert Marcus Grönholm, ötöt pedig Sebastian Loeb. A két élmenő csak egy futamgyőzelmet engedett át Miko Hirvonennek, aki Norvégiában állhatott a dobogó legfelső fokán. A két élharcos ellépett a mezőnytől a pontversenyben, egyedül a folyamatosan jól szereplő és nyolc dobogós hellyel bíró Hirvonen tud velük lépést tartani. Jelenleg 10 pont Grönholm előnye, de hozzáértők szerint ez még nem sok, hiszen az aszfaltos futamokon Loebnek és a Citroënnek áll inkább a zászló, és a maradék öt versenyből háromra aszfaltgumit kell felrakni...

Forrás: DuEn

A spanyol versenyt tavaly több mint fél évvel korábban rendezték meg, mint idén, de ez mégsem jelent akkora változást, talán egy kicsit hűvösebbek lesznek a hajnalok a félszigeten. Egyébként szinte majdnem minden olyan, ahogy megszokhatta a mezőny, hiszen a verseny központja továbbra is Costa Duarada és a gyorsasági szakaszok többsége is már szerepelt a világbajnokság programjában.
Csütörtökön este a rajtceremóniával kezdődik az esemény, pénteken reggel hétkor indul neki a mezőny a tervezett hat gyorsasági szakasznak. Szombaton hétszer, vasárnap pedig már csak négyszer "mennek időre" egy-egy szakaszt a versenyzők, hogy összesen 352 kilométer gyorsasági szakaszt autózzanak végig és szülessen meg a végeredmény.

Forrás: DuEn

A pontversenyben 10 ponttal vezető Grönholm úgy nyilatkozott, hogy tavaly is jól szerepeltek itt, és azóta a Ford csak jobb lett. Ha nem fog esni, jobban érzi majd magát a finn ezeken a pályákon. A világbajnokság végeredményében nagyon fontos állomás ez a verseny, csakúgy, mint a következő aszfaltos futam, a korzikai. Ezek a pályák gyorsabbak a francia versenynél, a kanyarokat sok helyen le lehet vágni és emiatt nagyon poros, csúszós lehet az aszfalt, ami okozhat meglepetéseket.

Forrás: DuEn

Loeb az utóbbi két évben győztesként fejezte be a spanyol futamot és ugyanez a teljesítmény eddig már több nagy versenyzőnek sikerült, hiszen Carlos Sainz, Colin McRae, Didier Auriol, Gilles Panizzi is nyert itt kétszer, de ha Loebnek összejön az idei győzelem is, akkor ő lenne az első, aki zsinórban három spanyol győzelmet tudhat magáénak.

Sebastian szerint már az első kilométerektől fogva keményen kell nyomni a gázpedált, nem fogja ajándékba adni Grönholmnak a győzelmet. "Három aszfaltos futam még hátra van. Katalunya, valamint Korzika után már tisztábban látunk majd..."

A világbajnokság állása a spanyol futam előtt:
1. M. Grönholm (finn), 90 pont,
2. S. Loeb (francia), 80 pont,
3. M. Hirvonen (finn), 69 pont,
4. D. Sordo (spanyol), 31 pont,
5. P. Solberg (norvég), 31 pont,
6. H. Solberg (norvég), 28 pont,
7. C. Atkinson (ausztrál), 25 pont,
8. J. Latvala (finn), 17 pont.

A csapatverseny állása:
1. BP-Ford Rally Team, 159 pont
2. Citroën Total WRT, 113 pont
3. Subaru World Rally Team, 60 pont
4. Stobart VK M-Sport Ford Rally Team, 55 pont
5. OMV Kronos Citroen WRT, 35 pont
6. Munchi's Ford WRT, 6 pont

A spanyol verseny hivatalos honlapja