Megérkezett a BMW 1-es kabrió

Vágólapra másolva!
Ahogy arra számítani lehetett a BMW elkészítette az új 1-es sorozat kabrió változatát, mely jövőre jelenik meg. A kocsi két, egy 230 és egy 300 lóerős motorral lesz elérhető.
Vágólapra másolva!

A kabriót egy hagyományos vászontetővel szerelték fel, mely 40 km/órás sebességig képes alatt felnyílni vagy összecsukódni, melyhez mindössze 22 másodpercre van szüksége. Emellett azonban külsejében az új modell nem különbözik a kupétól. Az autó hátsólámpáit LED-ekkel egészítették ki, az opciósan kapható xenon fényszórók pedig beépített kanyarkövető ködfényszórókat kaptak. A hátsókerék-meghajtású kocsi nyitott állapotban is 226,5 literes csomagtérrel rendelkezik.

A kocsiból 2008 tavaszán először a visszafogottabb 128i jelzésű változat jelenik meg, melyben a BMW 3,0 literes soros hathengeres 230 lovas és 270 Nm-es nyomatékú motorja kap helyet. A kupéhoz hasonlóan itt is megtaláljuk a Valvetronic és a Valvetrain szelepvezérlő rendszert és a gyártó EfficientDynamics elnevezésű fogyasztás és károsanyag-kibocsátás csökkentő rendszere. Ezután a visszafogottabb változat után jön a 300 lóerős, 407 Nm-es nyomatékú 135i változat, melynek ereje egy 3,0 literes ikerturbós soros V6-osbóll fakad. Ez a modell mindössze 5,6 másodperc alatt éri el a 100 km/órás utazósebességet, és, ha végsebessége nem lenne elektronikusan szabályozva, akár 250 km/óra fölé is tudna gyorsítani. Sajnos jelenleg a kabrió áráról még nincs hivatalos információ.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]