Új EuroNCAP-töréstesztek

Vágólapra másolva!
Jó eredményt ért el az EuroNCAP legfrissebb töréstesztjén az új Fiat 500, a Renault Twingo, a Kia Cee'd és a Peugeot 308. Bár gyermek- és gyalogosvédelemben van hova fejlődni, az utasvédelem minden vizsgált autóban magas színvonalú.
Vágólapra másolva!

A legkellemesebb meglepetés a Fiat 500 (balra, fent) jó eredménye, hiszen eddig egy Fiat kisautó sem ért el maximális, ötcsillagos eredményt utasvédelemből. A felnőttek biztonságát vizsgáló törésteszten a retró mini 37-ből 35 pontot ért el, amivel 5 csillagos, kiváló osztályzatot érdemelt ki. Emellett az új 500-as csak 3 csillagot kapott gyerekbiztonságra, de ez kategóriájában átlagosnak tekinthető. A gyalogosvédelem sajnos már nem erőssége az olasz autónak, hiszen ebben a kategóriában a Renault Twingóhoz és a Kia Cee'dhez hasonlóan négyből mindössze két csillagra volt jó.

A törésteszteken mutatott négycsillagos (28 pont) eredménye ellenére enyhe csalódást keltett a Renault Twingo (jobbra, fent), mert a francia autógyár többi személyautója a régi Twingót kivéve mind öt csillagot kapott korábban. Ráadásul az új generációnak a gyermekvédelmét nem is lehetett tesztelni, ugyanis ha a Twingo első ülései az EuroNCAP szabványi szerint voltak beállítva, akkor nem fértek el mögöttük a Renault által ajánlott gyerekülések.

Örülhetnek azonban a koreaiak, hiszen a Cee'd (balra lent) lett az első Kia, mely 5 csillagos töréstesztet ért el, és gyermekvédelemből is átlag fölötti 4 csillagos osztályzatot kapott. Ennél jobban már csak a Peugeot 308-as (jobbra, lent) teljesített, mert ötcsillagos töréstesztje mellett gyalogosvédelem terén az összes többi vizsgált autót felülmúlta 3 csillagos eredményével.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]