Európába érkezik az Infiniti

Vágólapra másolva!
Amerikai és oroszországi sikerei után Európa meghódítására készül az Infiniti. A Nissan prémium márkájával főleg a Lexus, az Audi, a Mercedes, és a BMW orra alá szeretnének borsot törni.
Vágólapra másolva!

Az Infiniti jelenleg európai kereskedési hálózatának kiépítésén dolgozik, ugyanis jövőre számos nyugati-európai országban kezdheti meg működését. Jim Wright, a cég európai részlegének vezetője az Automobilwochénak adott interjújában beismerte, hogy a márka kezdetben valószínűleg veszteséges lesz, főleg Németország és Nagy-Britannia piacainak meghódítása lesz nehéz. Várhatóan kezdettől fogva megvásárolható lesz a nemrég megjelent G37 Coupe és megjelenése után nem sokkal Európába is megérkezhet a márka EX tanulmányra épülő új szabadidő-autója is, ami a BMW X3-nak teremtene konkurenciát.

Ennek megfelelően a Nissan az Európában nyíló 12-14 Infiniti-üzlet esetén 2013-ra mindössze 500 értékesített autóval számol kereskedésenként évente. Ezzel valószínűleg kissé alábecsülik a márkát, hiszen az Oroszországban tavaly bemutatkozó Infiniti három kereskedése révén máig több mint hétezer autót értékesített.

Forrás: [origo]