Nyerjen belépőt a hungaroringi gyorsulásra!

Vágólapra másolva!
Augusztus 11-én rendezik az EVO Gyorsulási Verseny következő fordulóját mely rendhagyó módon már délelőtt 10-től várja az érdeklődőket és a gyorsulni vágyókat. A délelőtt folyamán csak és kizárólag a motorosok lépnek pályára, délután 2-től egészen éjfélig az autóké lesz a főszerep, hogy megküzdjenek egymással a 201 méteres pályán.
Vágólapra másolva!

A gyorsulás mellett izgalmas programok várják az érdeklődőket, hiszen nem marad el a jól megszokott szlalom-, és drfitverseny, valamint a tuning és hifi show. Most azonban a szokásosnál is nagyobb lesz a forgatag, hiszen a rengeteg luxusautó mellett Európának ezen a részén először állítják ki a HAMANN tuningautókat: Ferrari F430 (550 Le), Lamborghini Gallardo, BMW M6 E63, BMW M5 E60, BMW M3 E90, BMW M3 E92,BMW E30. További érdekesség még, hogy lehetőség lesz beülni profi pilóták mellé akik, a Hungaroringen, illetve a driftpályán autóztatják meg az érdeklődőket.

Nyereményjáték

Nézze meg ingyen a szombati versenyt, valamint nyerjen egy-egy pálya, illetve driftautózás profi pilóták mellett! A kérdésünkre helyes választ beküldők között 5 jegyet sorsolunk ki, valamint 2 pályaautózás és 3 driftelést.

- Hány méteres a célegyenesen felállított versenypálya?

A megfejtéseket
erre a címre várjuk péntek délig. Sorsolás után a nyerteseket e-mailen értesítjük, nevüket rovatunkban is közöljük.

Forrás: [origo]Programok:
Augusztus 11 - Szombat:
EVO Gyorsulási Verseny
10-14 óráig motoros gyorsulás
14-24 óráig autós gyorsulás
10 órától DCS Szlalom-drift Verseny & HAMANN Drift bemutató

Augusztus 12 - Vasárnap:
9 órától tuning és hifi show a Top Tuning magazin címlapautóival
9-13 óráig HAMANN Motorsport Hungary Race Taxi a Forma 1-es pályán


Helyszín: Hungaroring
Belépő:
Augusztus 11. (szombat) 2000 Ft/Fő (12 év alatt ingyenes)
Augusztus 12. (szombat) 2000 Ft/Fő (12 év alatt ingyenes)
Infotel: 06 - 20 / 9 - 227 - 666