Önálló modelleket gyárthat az Abarth

Vágólapra másolva!
A jövőben nem csupán Fiat-modellek feltuningolt változatait készítheti el, hanem saját modellek fejlesztésébe is kezdhet a nemrégiben újraélesztett Abarth cég. Ez megfelelne Luca De Meo Fiat-főnök azon kívánságának, hogy a kis cég az olasz óriástól függetlenebbül működjön.
Vágólapra másolva!

A brit Evo magazinnak adott nyilatkozatában Steve Norman, a Fiat marketing igazgatója kifejtette, hogy a jövőben az Abarth egy Fiattól teljesen különálló gyártóvá válhat. Ezzel gyakorlatilag visszatérnének a cég eredeti felállásához. 1949-es indulásakor az Abarth még önállóan tervezett autókat gyártott, melyek többsége versenypályákra készült. Legnagyobb sikereit az 1960-as években érte el, 1963-ban például megnyerték GT-modelljükkel az 500 kilométeres nürburgringi futamot. Mikor a Fiat 1971-ben megvette a kis céget, a versenyosztályt eladták, és az Abarth az autó óriás házi tuningcégéve vált. Ekkortól nem csak a Fiatnak, hanem a Lancia-nak és az Autobianchinak is készítettek sportos utcai kocsikat. Néhány éve azt hittük örökre eltűnt a cég, míg a Grande Punto Abarth kapcsán a Fiat fel nem élesztette az idei Genfi Autószalonon. Norman azt is elárulta, hogy a cég első önálló autója nagy valószínűséggel egy kisméretű, kétüléses roadster lehet, mely a Fiat 500 átdolgozott padlólemezét használná.

Jelenleg két Abarth-modell érkezésére vár az autós világ, melyeket már korábban bejelentettek. Az egyik a nagy sikernek örvendő új Fiat 500 átdolgozott változata 120 és 150 lóerővel, a másik pedig a 150 vagy 180 lóerős Grande Punto Abarth.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]