Itthon is kapható a Lexus LS 600h

Vágólapra másolva!
A világ jelenlegi legfejlettebb autóját a hibrid hajtáslánc miatt alig terheli regisztrációs adó, így ára forintra megegyezik a LS 460-éval. Ráadásul ez összkerékhajtású, gyorsabb, és jóval kevesebbet is fogyaszt, mint a korábban bevezetett benzinmotoros változat.
Vágólapra másolva!

Egy valamirevaló környezetvédő gyalogol vagy biciklizik, tömegközlekedik, esetleg van egy nagyon takarékos nagyon kis autója. Ha közben komoly cégvezető, vagy tehetős, az utazási kényelmet különösen lényeges kérdésnek tartó személy, akkor súlyos lelkiismeret-furdalással száll be nap mint nap luxusautójába. Vagy büszkén használ egy Lexus LS 600h-t.

Újrahasznosíthatnánk a papírt, a fémdobozt, de java részét kidobjuk. Komposztot csinálhatnánk az őszi falevelekből, de inkább elégetjük. Járhatnánk kisebb fogyasztású és alacsonyabb károsanyag-kibocsátású autókkal, mégsem tesszük, gondolhatnánk a fenti logika alapján. Vagy mégis?

Igen, ha életképes alternatívát kínálnak. A Toyota önálló luxusmárkája, a Lexus azon modelljeiből, amelyekből benzines és benzin-elektromos hibridváltozatok is léteznek, utóbbiak eladása hatvan százalék feletti - Magyarországon! Az "azon modellek" eddig az RX és a GS típust jelentették, mostantól azonban a nagy luxuslimuzin, az LS is kapható hibridváltozatban. Az LS 600h neve arra utal, hogy az autó teljesítménye egy hatliteres benzinmotorénak felel meg.

Forrás: [origo]

A kategória csúcsán ekkora V12-es motorral hajtott Mercedesek, BMW-k és Audik versenyeznek, a Lexus viszont másképp nő fel melléjük. Az LS 600h jelű modellt egy ötliteres, V8-as benzin- és egy 650 voltos villanymotor mozgatja, a rendszer része még az újratervezett, nagy kapacitású akkumulátor egység, illetve a kétlépcsős, elektronikusan vezérelt, folyamatosan változó áttételű váltómű és az állandó összkerékhajtás is. Mivel a motorok összteljesítménye 445 lóerő, vetélytársaihoz hasonlóan a Lexus is könnyedén megfutja a 250 km/h-t, és 6,3 másodperc alatt ér százra, de nem ez a lényeg. Fogyasztásban egyik konkurense sem ér a közelébe, ugyanis a gyári adatok szerint a csúcs-Lexus csak városban kér többet 10 liternél (11,3), országúton megelégszik 8, vegyes használatban pedig 9,3 literrel, ami a kéttonnás tömeget, az óriási teljesítményt, az automatikus váltót és az összkerékhajtást is figyelembe véve szinte hihetetlennek tűnik.

Forrás: [origo]