Indiai kézbe kerülhet a Jaguar és a Land Rover

Vágólapra másolva!
Meglepő fordulatot vett a két patinás angol márka, a Jaguar és a Land Rover ügye. Felmerült ugyanis, hogy az indiai Tata és a Mahindra & Mahindra felvásárolná a két márkát, ami körülbelül 1,5 milliárd dollárba kerülhet az ázsiaiaknak.
Vágólapra másolva!

A Tata jelenleg is tárgyal a Fiattal, mely jelentős összegekkel támogathatja felvásárlási törekvéseit. A két gyártó közt jelenleg is meglévő megállapodás értelmében az indiaiak az olaszok modelljeinek legyártásával és forgalmazásával foglalkoznak.

Korábban a Fiatról is úgy hírlett, kész lenne a két brit márka megvásárlására, így az olaszoknak különösen jól jöhet partnerük érdeklődése.

Az Economic Times szerint a Tata akár különböző magáncégekkel is szövetkezhet a céljai eléréséért. Mindenesetre a Ford néhány napon belül közli hivatalos álláspontján a márkák jövőjével kapcsolatban. Talán megérezve, hogy mi lesz az amerikaiak álláspontja a Tata titoktartási szerződést kötött a Mahindra & Mahindrával, és több kereskedelmi bankot is megbízott azzal, hogy felbecsüljék, körülbelül mekkora ajánlat lenne szükséges ahhoz, hogy a Ford megváljon tulajdonaitól.