Vágólapra másolva!
A Ford 2008-ban egy teljesen új crossoverrel bővíti európai modellkínálatát. A Kuga az idei  Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, jövő év tavaszától már kapható is lesz.
Vágólapra másolva!

A Ford formatervezői csapata nyilvánosságra hozta az első hivatalos rajzot a 2008 elején bemutatkozó új modellről. A Kuga a Ford iosis X tanulmányautójának leszármazottja, amit még 2006-ban a Párizsi Autószalonon mutattak be a nagyközönségnek. Már akkor ígéretet tettek rá, hogy a koncepcióautó formavilága visszaköszön majd egy szériamodellben, mostmár tudjuk, hogy mire gondoltak.

A Kuga a mostanában nagyon divatos Crossover kategória egy újabb tagja, amely kategóriában sok fontos tulajdonság egyesül. Stílusos formaterv, masszív külső, némi terepjáró képesség, és vezetési élmény - állítólag ezek jellemzik majd az új Ford modellt.

A kompakt méretű négykerék-meghajtású modell gyártása a Ford németországi Saarlouis-beli üzemében indul meg jövő év elején, a hivatalos információk szerint már 2008 tavaszán már elkezdődik a teljes európai értékesítés. Bár a modellről még csupán egy hivatalos vázlatot közöltek az amerikaiak, jól látszik, hogy valóban nagy mértékben hasonlít a lendületes megjelenésű iosis X-re.

A Ford a Kugával az izgalmasabb és karakteresebb autókat kedvelő vásárlókat szeretné megnyerni. Vetélytársai közé olyan típusok tartoznak, mint a Honda CR-V, a Toyota RAV4 és a Nissan Qashqai. Az autó műszaki adatairól jelenleg még nincsen hivatalos információ, de legkésőbb a szeptemberi Frankfurti Autószalonon minden kiderül a crossoverről.

Forrás: [origo]