Ferrarit házilag

Vágólapra másolva!
A Ferrari Dino hivatalos bemutatójára még két évet kell várni. Egy lelkes portugál rajongó, Ernesto Freitas azonban olyan türelmetlen volt, hogy inkább megalkotta saját prototípusát a maranellóiak belépőmodelljéről.
Vágólapra másolva!

A lelkes tervező Ferrarija nem is néz ki rosszul, bár látszik rajta, hogy sok ötletet vett át a közelmúlt tanulmányautóiból. A piros csodát akár a közutakon is el lehetne képzelni, egyetlen szépséghibája, hogy habszivacsból van.

Míg a Ferrari azzal van elfoglalva, hogy következő modelljére nehogy az "olcsó" jelző ragadjon, a Dino-rajongók lassan elvesztik türelmüket. Az autó azonban már a fejlesztés végső fázisában van, amit egy teljesítményméréskor készült kémfotó is bizonyít. Ezen a képen jól látható, hogy a kis Ferrari összehajtható keménytetőt kap, motorja ezért nem középen, hanem az autó orrában kap majd helyet. Az erőforrás valószínűleg az Alfa Romeo 8C Competizione 4,7 V8-asának közeli rokona lesz.

Az 1968 és 1976 között hat-, illetve nyolchengeres változatban gyártott, Enzo Ferrari fiáról elnevezett Dino még ma is a Ferrari egyik leghíresebb modellje, mely a többi ágaskodó lovas autóval ellentétben szokatlanul alacsony árával is hódított hajdanán. A Ferrari tervei szerint a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tárja majd a nagyközönség elé a modell hivatalos tanulmányváltozatát, de a szériaváltozat csak két évvel később, ugyanitt mutatkozik be.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]