Három új modell pótolhatja a Mercedes A-osztályt

Vágólapra másolva!
Egyre valószínűbb, hogy a jelenlegi modell életciklusa végén, 2011-ben megszűnik a Mercedes A-osztály. A kisautót a komplett modellcsaláddá duzzasztott, új B-osztállyal pótolhatja a gyártó - jelentette a német Auto Bild.
Vágólapra másolva!

Négy éven belül három új, azonos padlólemezzel rendelkező kompakt autó bevezetését fontolgatja a Mercedes, ezek egyike a B-osztály következő generációja lenne. A pletykák szerint az ötajtós verzión kívül érkezhet egy háromajtós sportkupé és egy roadster is. A hírek szerint az új B-osztály a friss C-osztálytól örökölné a műszaki részegységeit, ami a magas súlypontot okozó szendvicspadló elhagyását, hátsókerék-meghajtást, és erősebb, akár V6-os motorokat is jelenthet az alsó-középkategóriás modellcsaládnak. A nyitható tetejű modell valószínűleg a 2000-ben bemutatott, megnyerő külsejű Vision SLA-tanulmány formai megoldásait használja majd fel.

A Mercedes jövőbeli terveihez kapcsolódó hír még, hogy a 2010-ben megjelenő új CLK Cabrio a jelenlegi modellel ellentétben már nem a Karmann-nál, hanem a németek saját, brémai üzemében készül majd, az új kompakt szabadidő-autó, a GLK mellett. A nyitható tetejű modellből kezdetben húszezer darab készül majd évente.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]