Duna menti veteránok

Vágólapra másolva!
A hungaroringi Renault-hétvége mellett más program és kényezteti az autókszerelmeseit: a fővárosba érkezik a Donau Masters mezőnye, néhány igazioldtimer-ritkasággal.
Vágólapra másolva!

Szombat délután fél négy körül érkezik a Donau Masters nemzetközi veterántúra nyolcvan autós mezőnye Budapestre. A Németországból rajtoló autók Ausztrián és Szlovákián át közelítik meg a magyarországi célt, amely a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ismét a Roosevelt téren lesz. Az indulók közül feltétlenül figyelmet érdemel egy 1929-es Bentley 4,5 L Le Mans, de a Jaguar E-Type-tól a Porschék és Mercedes-Benzek soráig számos oldtimernél érdemes elővenni a fényképezőgépet. Két - hazai veteránversenyekről ismerős - páros is rajthoz áll, egy roadster és egy sirályszárnyú 300 SL Mercedesszel.

Forrás: [origo]