Életveszélyes a kínai Brillance

Vágólapra másolva!
Mindössze egy csillagot ért el a kínai Brilliance BS6 az EuroNCAP szabvány szerint elvégzett ADAC törésteszten. A német importőr júliusban megismételtetné a tesztet.
Vágólapra másolva!

A BS6 és Zhonghua néven is ismert Brillance márkájú autóról a frontális és oldalütközéses tesztek kimutatták, hogy már 64 km/órás sebességgel haladva sem biztonságos. A gyenge gyűrődőzónák könnyen megadják magukat, aminek következtében a belső tér minimálisra zsugorodik össze. Emellett baleset esetén az autó A oszlopa és pedáljai is túl mélyen hatolnak be az utastérbe (20, illetve 36 centivel). Ütközésnél a kormány oldalra mozdul el, így a légzsákoknak nagyjából semmi hasznuk, mert a vezető helyettük a műszerfalat fejeli le. Ha esetleg mégis túlélne valaki egy ütközést ebben az autóban, akkor számítani lehet arra, hogy az ajtó annyira deformálódik, hogy tűzoltók segítsége nélkül lehetetlen kinyitni. A legjobb értékelést, 3 csillagot a gyermekbiztonságra kapta a jármű, de itt is gondot jelentettek a gyerekülésekhez túl rövid biztonsági övek.

Nem meglepően a BS6-ot importáló német HSO-nál nincsenek megelégedve a termékkel, és azt szeretnék, ha júliusban újra letesztelnék az autót. Mindeközben tovább folyik a kínai jármű terjesztése Németországban, ahol eddig már 350 darabot értékesítettek. Hans Ulrich Sachs vezérigazgató kijelentette, hogy bárki, aki eddig vásárolt BS6-ot, a jövőben majd lecserélheti egy biztonságosabb változatra.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]