Elkezdik gyártani a Mitsubishi elektromos autóját

Vágólapra másolva!
2011-ben jelenhet meg Európában a Mitsubishi teljesen elektromos meghajtású modellje, amelynek tesztelése jelenleg az Egyesült Királyságban folyik.
Vágólapra másolva!

Egy évvel korábban, 2010 közepén mutatják majd be a Mitsubishi-ből készült elektromos kiskocsit a japán piacon. A lítium-ionos akkumulátorok az ülések alatt lesznek, míg az elektromotort az autó hátuljába építik majd be. Jim Tyrrell, a Mitsubishi brit részlegének ügyvezető igazgatója a CAR Magazine-nak elmondta, az autó 47 kW-os teljesítménnyel (64 lóerő), és 180 Nm-es nyomatékkal rendelkezik majd. Ennek köszönhetően a kocsi akár 130 km/órás sebességgel is képes haladni, és egy feltöltéssel több, mint 160 kilométert lehet majd megtenni vele.

Az autóban két konnektor kap helyet. Az egyik 7-13 óra alatt teljesen, míg a másik gyorsan, 25 perc alatt 80 százalékos energiaszintre tölti fel a telepeket. Ez utóbbi gyorstöltő funkció jelenleg még fejlesztés alatt áll.

Elektromos autókat gyárt 2009-től a Mitsubishi/auto/20060412elektromos.html