Hatalmas csaták a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
Túl vagyunk a hungaroringi nemzetközi gyorsasági verseny első "munkanapján", és bizony van miről írni. A rengeteg kategória miatt igen sok edzés, és három versenyfutam is lebonyolításra került a pénteki napon.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Az edzéseken már a megszokott nevek bizonyítottak. A kistúrásoknál Zentai Sándor volt a leggyorsabb, Mohácsi Ákost és Walterné Dancsó Adriennt megelőzve. A nagytúrában ugyanakkor már a nemzetközi mezőny révén nem magyar nevek kerültek az első sorba. Vaclav Nimc indulhat a pole-ból, aki egy DTM Mercedest kormányoz. A második rajthelyen sem egy szerény autó ácsorog, ugyanis Miroslav Konopka egy Saleen S7-R-rel került mellé. A magyarok közül Bódis Kálmán várhatja a legjobb előjelekkel a rajtot, de a rengeteg csúcsautó miatt biztosan nagyon nagy verseny lesz. A formaautósoknál természetesen Chanoch Nissany nyerte az edzést, akit az újonc Bús Attila követett a rajtrácson.

A márkakupásoknál a jól ismert nevek végeztek az élen. Kiss Norbert ismét megszerezte az első rajthelyet a SEAT Leon Szuperkupában, méghozzá ismét Wéber Gábor előtt. A harmadik helyre Rácz István került be, mögötte Czollner Gyula és Hatvani Bálint tizedekre vannak egymástól. A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában ezúttal Michelisz Norbert volt a leggyorsabb, akit Vida János és Bárkovics Zoltán követ elszántan. A Suzuki Swift Kupában a hungaroringi specialista, vagyis Szelényi Alfréd volt a leggyorsabb, mögötte Pantl Péter és meglepetésre a dakaros Szobi Balázs.

Forrás: [origo]

Ilyen előjelek után rendezték meg a mai napon a suzukisok, a kistúrások és a formaautósok versenyét. Az első futam a Suzuki Swift Kupáé volt, ahol a poleból induló Szelényi Alférdnak egészen jól indult a verseny. Mögötte hatalmas csaták dúltak, ezért a futam elején el tudott lépni. Assenbrenner Tibor azonban 3 körrel a vége előtt utolérte, majd az utolsó előtti kör végén meg is próbálta előzni. Ennek egy nagy csattanás lett az eredménye, amiből Asi jött ki jobban. Az ütközés után Szelényi visszaesett a negyedik helyre, Asi mögött Pantl Péter és a most először induló Farkas Roland ért be.

Forrás: [origo]Ezután következett a kicsit megfogyatkozott magyar formaautósok csatája. Chanoch Nissanynak nem volt sok gondja, hiszen az új kihívónak, Bús Attilának már az első körben meghalt a motorja. Nissany így magabiztosan győzött Pödör Balázs és Tukora István előtt. A kistúrásoknál viszont már nagyobb izgalmak voltak, igaz az első rajthelyből induló Zentai Sándort nem tudta megszorítani senki. Mögötte Mohácsi Ákos is szépen eljött a rajttól, de a harmadik hely már nem volt ilyen egyértelmű. Egy ideig Blaskovits Tamás állt ezen a helyen, de neki két körrel a vége előtt kifogyott a benzine. Ennek következtében az egész versenyen csatázó Walterné Dancsó Adrienn és a Burkus Egon került a középpontba, akiket kisebb technikai hibák hátráltattak. A végén Walterné behozta a harmadik helyre túlmelegedett autóját, míg Burkusnak a cél után kitört a kereke.

Forrás: [origo]

A holnapi nap folyamán az összes többi kategória megméretteti magát, így a két külföldi sorozat is, a Kia Picanto Kupa, valamint az Euroseries 3000. A legizgalmasabbnak azonban a SEAT Kupa, valamint a nagytúrások versenye ígérkezik. Aki ki akar látogatni az ingyenes rendezvényre, az alábbi cikkben minden fontos információt megtalál.

(A cikkben szereplő Vida János az origo autós rovatának munkatársa.)