Kitart a hagyományai mellett a Jaguar

Vágólapra másolva!
Nagy riválisaival ellentétben a Jaguar nem készül modellpalettájának nagy mértékű kibővítésére. A német konkurensekkel ellentétben az angolok nem szeretnének minden kategóriában megjelenni.
Vágólapra másolva!

A Jaguar nem áll be a mostanában divatos sorba, nem akarnak jelentős bővítést végrehajtani a modellpalettájukon. Amíg a német konkurensek új kategóriák felé nyitnak, addig az angolok a jelenlegi kínálatból szeretnének még nagyobb haszonra szert tenni. Igaz, a márka jövőbeli modelljei -, legfőképpen az XF - szakítanak a Jaguar megszokott formavilágával és tradícióival, de az irányelvek változatlanok maradnak.

David Lewis, a Jaguar marketing menedzsere szerint azok a márkák melyek felduzzasztják modellpalettájukat nem viselkednek igazi luxusmárkaként. Sok autóval elért kis nyereség helyett az angolok kis eladásokkal szeretnének szert tenni nagy profitra.

Ennek megfelelően a Jaguar modellek alapfelszereltsége a jövőben sokat javulhat. Minden modell bőrkárpitozást és automataváltót kap. A színvonaljavítás ellenére a Jaguar a tavalyi elképesztő 715 millió dolláros adósságok után még egy ideig nem gondolhat arra, hogy a Porschéhoz hasonlóan sikeres luxusmárkává váljon. Mindenesetre a sikertelen típusok lassan eltűnhetnek a Jaguar választékából. Először az X-Type tűnhet el teljesen, bár az angolok még nem zárták ki a típus utódjának kifejlesztését.