Különleges Rolls-Royce Phantom

Vágólapra másolva!
25 darab különleges Phantom elkészítésével ünnepli a Rolls Royce a Silver Ghost 100. születésnapját. A limitált szériás modellek a Phantom Silver elnevezést kapták.
Vágólapra másolva!

A Rolls-Royce Phantom Silverek csak az egyedi Ghost Silver festéssel vásárolhatóak meg. Külső újításnak számítanak a tekintélyes, 21 colos kerekek és a színezüstből készült angyal figura, a Spirit of Ecstasy is. A luxusautó utastere is számos egyedi kiegészítőt kapott, ám a Phantom 6,8 literes, 453 lóerős V12-esét érintetlenül hagyták a mérnökök. Aki egy ilyen egyedi Rolls-Royce-ra szeretné rátenni a kezét, annak az alapmodell 328 ezer eurós ára mellé még 32 400 eurót kell letennie.

Az eredeti Silver Ghost 1906-ban jelent meg, és nagy szerepe volt a márka arculatának formálásában. Nevét ezüst színének és halk motorjának köszönhette a hathengeres, 48 lóerős autó. 1907-ben egy Silver Ghosttal döntötték meg a megállás nélkül megtett leghosszabb út világrekordját, mikor a London-Glasgow távolságot 27-szer megtéve 22 993 kilométert utaztak egyhuzamban a kocsival. Ennek is köszönhető, hogy a járművet egykor a világ legjobb autójának kiáltották ki, és 1907-től 1925-ig több mint 600 darabot gyártottak belőle.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]