Veteránnal Pekingbe

Vágólapra másolva!
Július 20-án indul el Párizsból Pekingbe az az Itala 45 HP, amely száz évvel ezelőtt megnyerte a Peking-Párizs ralit. Az olasz versenyautó 1907-ben a második helyezetthez képest húsz nap előnnyel érkezett a francia fővárosba.
Vágólapra másolva!

A 2007-es túrához a mérnökök nem hajtottak végre az Italán semmiféle változtatást, csak rendbe hozták, üzemképessé tették, mert biztosak abban, hogy saját kerekein fogja megtenni az egész utat. Különösen nagy gondot fordítottak a gumikra, amelyeket kézi munkával készítettek Törökországban. Nem okoznak majd gondot a fakerekek sem, mivel éjszakánként majd leszerelik, és vízben áztatják őket, hogy rugalmasak maradjanak. Az 1370 kilogrammos kocsi maximális sebessége 90 km/óra, megszakításos gyújtási rendszere a szakemberek szerint még ma is különleges, és ugyanez vonatkozik a hatezer kockából álló hűtőjére is. Motorja 7400 köbcentis, erejét négyfokozatú váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. Az üzemanyagot két nagy, oldalt elhelyezett tartály biztosítja.

Az autót 1904-ben gyártotta a később a Fiatba beolvadt Itala cég, és mostanáig a torinói múzeum legérdekesebb darabja volt. A legendás Peking-Párizs ralit száz évvel ezelőtt a Le Matin francia lap indította el egy hirdetéssel, amely olyan autósok jelentkezését kérte, akik bizonyítani akarják, hogy az ember autó birtokában oda mehet, ahová akar. A 40 jelentkező között volt az Itala pilótája, Scipione Borghese is, akit egy olasz lap tudósítója és egy technikus kísért el. Az Itala úgy érkezett meg Párizsba, hogy 20 nappal előzte meg az egyetlen, végig kitartó holland versenytársát.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]