Amerikából jön a következő X3-as BMW

Vágólapra másolva!
Az egy-két éven belül megjelenő új X3-as már nem Ausztriában, a Magna-Steyr üzemében, hanem a BMW saját, dél-karolinai gyárában fog készülni.
Vágólapra másolva!

A döntés hátterében az áll, hogy a gyenge dollár árfolyam miatt sokkal kisebb profitot hozna a BMW-nek az Európából Amerikába történő autószállítás, márpedig a szabadidő-autók legfontosabb piaca továbbra is az Egyesült Államok. Eredetileg a szabad kapacitással rendelkező lipcsei üzembe tették volna át az X3 gyártását, ahol jelenleg az 1-es és a 3-as sorozatok készülnek, de a bajor autógyár nemrég felülvizsgálta döntését.

Norbert Reithofer, a BMW vezérigazgatója elárulta, hogy a dél-karolinai Spartanburgban található gyár kapacitását évi 105 ezerről 200 ezer járműre emelik, ugyanis egy-két éven belül az X3 mellett az új X6-as szabadidő-kupé gyártását is itt kezdik meg. Jelenleg még csak az X5-ös és a Z4-es BMW készül az amerikai üzemben.