MNASZ edzés volt a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
Tegnap MNASZ edzésnap volt a Hungaroringen, ahol mindenki már a hétvégi versenyre készült. A gyorsasági szakág versenyzői rótták a köröket a pályán, de délben jónéhány veterán jármű is feltűnt a Ringen..
Vágólapra másolva!

Első alkalommal jelentek meg szinte teljes létszámban a pályán a Leon Supercopák, de kint voltak a Renault Cliok, a Suzuki Swiftek, illetve a kis- és nagytúrás autók. Sokan fejlesztettek a télen, Walter Csaba a tavalyi nagytúra abszolút 2. helyezett egy teljesen újonnan épített M3 BMW-vel vág neki az idei bajnokságnak, míg Dr.Kiss Elemér egy saját építésű Mitsubishi Lancer Evo VIII-at állít rajthoz. A csapat az autót Carbon Editionnak hívja, mivel a teljes karosszériát kicserélték karbonra. Itt volt az edzésen Dr. Grigalek Gábor és Jánosi Sándor F430-as Ferrarija is, amellyel a hazai bajnokság futamai mellett a Ferrari európai márkakupa sorozatában is részt vesznek. Ismét láthattuk a Hayabusa motoros Suzukit, aminek már új tulaja van, valamint újra edzett a többszöri módosításon átesett Brokernet Silver Sting is.

Sajnos az edzésnapnak volt szomorú aktualitása is, Kovács M. György halálhíre megrázta az egész boxutcát. A versenyző emlékének egy tiszteletkörrel adóztak az edzésen résztvevő versenyzők, szerelők.