Nyerjen belépőt a hungaroringi gyorsulásra!

Vágólapra másolva!
Tíz szerencsés olvasónk ingyen juthat ki az idei tavasz utolsó nagy gyorsulási versenyére, amelyet szokás szerint a Hungaroring célegyenesén tartanak április 30-án.
Vágólapra másolva!

A szervezők ígéretei szerint az április 30-ai, azaz hétfői gyorsulási verseny némileg rendhagyó lesz, ugyanis - a jól megszokott forgatag mellett - veterán autók és motorok is a rajtvonalhoz állnak majd. Az oldtimerek mellett felvonul a legújabb technika is, természetesen elsősorban a sportautók szerelmesei lesznek elkényeztetve Lamborghinikkel és Porschékkal.

És egy kis gyorsulási előzetes: Erdős Csaba új, 5,5 másodperces pályacsúcsán felbuzdulva visszatérnek a régi idők nagyágyúi : Szokol Zsolt (GMC Cyclon), Sas Robi (Subaru), valamint Voegelsinger Sándor (Honda), hogy szembeszálljanak a legjobbaknak járó trófeákért. A motorosoknál is nagy küzdelem várható, ugyanis a 10 éve veretlen Kmetty Ágoston visszavágásra készül, mivel a legutóbbi versenyen egy kisebb taktikai hiba miatt kikapott.

Nyereményjáték

Nézze meg ingyen a hétfői gyorsulási versenyt! A kérdésünkre helyes választ beküldők között 5 x 2 jegyet sorsolunk ki.

- Hány másodperces pályacsúcsot állított fel Erdős Csaba?

A megfejtést a [email protected] címre várjuk április 26., azaz csütörtök éjfélig. Sorsolás után a nyerteseket e-mailen értesítjük, nevüket rovatunkban is közöljük.

EVO gyorsulási verseny - 2007. április 30.
Helyszín: Hungaroring versenypálya
Kapunyitás: 18.00
Belépő: 2000 forint/fő (12 év alatt ingyenes)
Web: http://www.gyorsulas.hu