Jövőre jön a KTM négykerekűje

Vágólapra másolva!
Az osztrák KTM motorgyár X-Bow elnevezésű autóját Olaszország helyett Ausztriában fogják gyártani, a tervezett darabszám évi ezer.
Vágólapra másolva!

Az osztrák motorgyár korábban az olasz Dallara versenyautó-építő céggel készíttette volna el az évi 100 darab X-Bow-t, de a pozitív visszajelzéseknek és a több mint 600 előrendelésnek hála, a KTM inkább a nagyobb gyártási kapacitással rendelkező Magna Steyr Fahrzeugtechniket bízta meg a gyártással. Legalább ezer darab készül majd a Graz melletti üzemben a csodamasinából, ennek megfelelően, a korábbi 40 000 eurós árból is engedni fog a KTM, de, hogy mennyit, azt még nem árulták el.

300 lóerős Audi turbómotorjának és mindössze 700 kilogrammos súlyának köszönhetően az X-Bow tömeg-teljesítmény értéke eléri a hihetetlenül alacsony 2,3 kg/lóerőt. Összehasonlításképp a legerősebb Ferrarinak, az 599-esnek ugyanez az értéke körülbelül 2,5 kg/lóerő. Az X-Bow a rivális Ariel Atomhoz hasonlóan, szinte csak egy puszta váz és motor négy keréken, de azért a KTM-nél ügyeltek arra, hogy mégis felismerhető legyen a kocsi márkája, amit néhány narancssárga elem hozzáadásával értek el. Nem mintha sokakat zavarna a minimalista kialakítás, hiszen a sportkocsiban ülőket az élmény mindenért kárpótolja, akik pedig az utakon látják majd, valószínűleg csak egy elsuhanó narancssárga foltra lesznek figyelmesek.