Ötször több Audi TT készült Győrben

Vágólapra másolva!
Ötször több Audi TT Coupé és Roadster készült az idei év első három hónapjában a győri Audi-gyárban, mint egy évvel korábban - derül ki a vállalat közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az autógyár tájékoztatás szerint 15 700-nál több TT gördült le a szalagról az első negyedévben, amelyek kétharmada Coupé, egyharmada nyitható tetejű Roadster volt. A TT új generációjának modelljeit tavaly óta gyártják a vállalatnál.

A motorgyártás területén is eredményesebb volt a cég, mint az előző év azonos időszakában. Az első negyedévben közel 513 700 motor készült, ami 4 százalékos emelkedés. A győri vállalat fennállása óta január végén szerelték össze a 13 milliomodik motort egy 4,2 literes nyolchengeres aggregátot, amelyet Neckarsulm-ban egy Audi A8-asba építettek be.

A 22 motorcsalád több mint 370 motorvariánsát világszerte értékesítik az Audi, a Volkswagen, a Seat és a Skoda márkák számára. Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezető igazgatója korábban közölte: a győri vállalat tavaly 12 százalékkal növelte a motorgyártást, így közel 1 894 000 motort állított elő.

2006-ban 92 százalékkal több járművet szerelt össze a győri kft, mint egy évvel korábban, mivel a járműgyártás területén 2005-ben kifutó modell volt az elsőgenerációs TT, tavaly nyáron viszont elindult a második generációs coupé gyártása, az végén megkezdődött a Roadster összeszerelése. Így összesen 23 675 Audi TT készült Győrött 2006-ban. Az idei tervek szerint 40-50 ezer TT-t szándékoznak gyártani, a motorgyártás darabszáma pedig várhatóan 1,9 millió körüli marad.

A győri cég tavalyi adózás előtti eredménye 391 millió euró, a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint, 22,2 százalékkal több, mint 2005-ben. A magyar számviteli szabványok szerinti adózás előtti eredmény pedig 428 millió euró. A győri vállalat árbevétele 19 százalékkal nőtt, és meghaladta az 5 milliárd eurót 2006-ban.