Megjött a Seat csúcsragadozója!

Vágólapra másolva!
A Seat sosem a visszafogott reklámjairól volt híres, most az új Cupra érkezése azonban extra ihletet adott, így a motívumok között már előkerült a pokol és az ördög is. Az biztos, hogy ez nem a márka közlekedés-biztonsági kampányának a része. 
Vágólapra másolva!

A sportvonulatot természetesen a motorsportban való extra részvétellel lehet a legjobban építeni, méghozzá olyan sorozatokban, ahol a szériaautóhoz közeli autók versenyeznek. Ilyen a WTCC, ahol a Seat már 3 éve képviseli magát, sőt, egyre jobb eredményeket érnek el. Talán kevesen tudják, de a Seat rengeteg márkakupa sorozatot üzemeltet, többek között a DTM betétfutamaként is szerepel már évek óta a Seat Leon Szuperkupa. Az új Leon megjelenésével a Seat Sport ezeket is lecserélte, és egy új Supercopa versenyautót fejlesztett ki, amely már elég komoly technikai szintet ért el.

Tavaly a legfrissebb fejlesztésű gépből egy már itthon is bemutatkozott, Zengő Zoltán, majd Wéber Gábor versenyzett vele a gyorsasági szakágban, majd elvitték a Dubai 24 órás versenyre, ahol játszi könnyedséggel teljesítette a távot. A hazai Seat importőr ezért úgy döntött, hogy idén itthon is útjára indul a Seat Leon Szuperkupa: a gyorsasági bajnokság futamain 18 darab egyforma versenyautó küzd majd a bajnoki címért. A Seat ezzel csatlakozott az évek óta sikeres Renault Clio Kupa, és a tavaly útjára induló, Suzuki Swift Kupa mellé, csak most már a Seat jelenti a csúcskategóriát.

Forrás: [origo]