Új VW-motor gyártását tervezi a Skoda

Vágólapra másolva!
A csehországi Skoda Auto új motor gyártását tervezi a Volkswagen számára, hogy jobban kihasználják a Mlada Boleslavban lévő üzemének kapacitásait.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a csehországi gyárban négyhengeres, 1,2 literes motorokat fognak gyártani, miután a háromhengeres, 1,2 literes motorokat előállító gyártósor kapacitásának nagyjából csak a fele van kihasználva. Az új motorok tervezése és tesztelése az idén kezdődik.

A Skoda az idén jelentősen növelni akarja eladásait, elsősorban Kínában. Tavaly globálisan 550 ezer autót adtak el, 12 százalékkal többet, mint 2005-ben. Az idén 600 ezer, két-három éven belül pedig 800 ezer autó eladása a cél.