Buszlimuzin félpénzen

Vágólapra másolva!
Egy autó sem kínál hárommillió forintnál olcsóbban akkora belső teret, mint amekkorát a Dacia Logan kombi változata, az MCV nyújt. A románok nem elégedtek meg ennyivel, és három üléssort építettek be a kocsiba, amivel már a nagy egyterűeknek is komoly konkurenciája lehet.
Vágólapra másolva!

A Dacia Logan két és fél évvel ezelőtti bevezetésekor mindenki azt várta, hogy a francia-román koprodukcióban készülő autó felbolydítja majd a hazai újautó-piacot, hiszen strapabíró futóművet és a középkategóriás autókéval vetekedő méretű utasteret kínált - kisautó áron. Ennek ellenére az eladások meg sem közelítették a hasonló árszínvonalon mozgó Suzukik kelendőségét, a Logan ma sem számít gyakori látványnak az utakon, különösen a fővárosban.

Az eladások javítását most a MCV (Multi Convivial Vehicle) nevű kombi változattól reméli a hazai importőr, aminek a neve szabad fordításban többcélú, "társaságot kedvelő" járművet jelent. Elnézve a jókora, 4,45 méter hosszú autót, azt kell hinnünk, hogy a Dacia formatervezői a négyajtós után a kombi formáját is baltával faragták ki az agyagmodellből, de az összhatás most valahogy mégis jobban sikerült. A hosszabb tengelytáv miatt eleve kedvezőbbek lettek a Logan arányai, de sokat javít az összképen a divatos hátsó lámpa, és az áttervezett első lökhárító is. Tesztautónk a legjobb, Laureate felszereltséggel rendelkezett, ezért a mutatós ködlámpák, a krómozott hűtőrács, és a 100 kilós teherbírású tetősínek sem hiányoztak róla. Így már teljesen elfogadható a külső, de be kell vallani, hogy a legolcsóbb, Logan felszereltséggel együtt járó fekete lökhárítókkal és hűtőmaszkkal, valamint az acélfelnikkel már közel sem tetszene ennyire.

Forrás: [origo]