700 lóerős Porsche a Ruftól

Vágólapra másolva!
CTR3 néven készítette el a Porschékra szakosodott Ruf tuningcég az 1987-ben indult CTR-autók harmadik generációját. A Cayman alapjait használó modell végsebessége alig marad el a Bugatti Veyronétól.
Vágólapra másolva!

A világ leggyorsabb utcai Porschéit készítő tuningcég, a Ruf nagy dobásra készül. Új modelljük, a CTR3 a cég egyik korábbi, RT12 elnevezésű Porsche 911-ben már kipróbált technikát alkalmazza, de az újdonságot középmotoros kialakítása révén nagy sebességnél biztosabban lehet majd irányítani, mint a farmotoros elődöt. Az autónak egy dupla turbós, 3,8 literes bokszermotor 700 lóerős teljesítményt és 890 Nm-es nyomatékot biztosít, az erő hatfokozatú, szekvenciális váltón keresztül jut el a hátsó kerekekre. Számos új alumínium és karbon karosszériaelemet kapott az eredeti Cayman karosszéria, de a térhálós csőváz is a Ruf saját fejlesztése. Kedvező légellenállásának és bődületes motorerejének köszönhetően 375 km/h-ig lehet majd gyorsulni a CTR3-mal.

Az autó bemutatóját április 11-én, a Ruf új bahreini üzemének megnyitóján tartották. Megjelenésnek időpontjáról és áráról még nincs hivatalos információ, de az új szupersportkocsi valószínűleg háromszázezer euró körüli összegért lesz hazavihető.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]